A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

számának ugrásszerű megnövekedése is. Ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy rövidesen nevezetes sírok százai sorakoztak a temetőben (sokkal több, mint amennyi például a Váci útiban valaha is volt). A ma itt nyugvó és már eleve ide temetett neves személyek közt azonban túlnyomó többségben azok vannak, akik a 20. század első felében hunytak el. Ha a falsírboltokat nem vesszük számításba, akkor a dísztemetővé nyilvánítás előtti időszakból viszonylag kevés síremlék maradt ránk, azon sírok száma pedig, ahol olyan 1885 előtt elhunyt személy nyugszik, akinek itteni temetése nem újratemetés volt és akit később sem temettek át máshová — és a sírja ma is megvan — tíznél is kevesebb. A legrégebbi ide tartozó sír Szilágyi Istváné, az 1863-ban elhunyt mecénásé, a mai 24/1. számú parcella sarkán (síremléke 1877-ben készült el). Megemlíthető továbbá Böszörményi László (26/1.), Szabóky Adolf (7.), Csengery Antal (24/1.), Vetter Antal (24/1.), Kasselik Ferenc (20/L), valamint Arany János hamvainak nyughelye (maga a síremlék több esetben 1885 után készült, a Kasselik-sírbolt pedig csak 1926-ban). Ide lehet még sorolni Deák Ferencet is, bár őt, mint már szó volt róla, áttemették a mauzóleum felépültekor, de ezt nem szabad igazi, átértékelést jelentő, ideológiai változásokat is implikáló felemeltetésnek tartani, mint például Batthyányét, mert csupán pragmatikus okai voltak. Azoknak a neves személyeknek a sírjai, akiket 1885 előtt temettek el a Kerepesi úti temetőben, de azóta már egyszer vagy többször áttemettek, ma, mint már említettem, díszparcellákban sorakoznak. Számos 1885 előtti híres sírnak mára teljesen nyoma veszett, de van számos olyan is, amelyet máshonnan hoztak át a temetőbe (a legtöbbet a régi, felszámolt budai sírkertekből). Ugyanakkor a rendkívül gyors ütemben gyarapodó fővárosnak köztemetőre is szüksége volt. Ebből a célból nyílt meg 1885-ben Budán a Németvölgyi, 1886 májusában Pesten pedig a Kőbányai (ismertebb nevén Rákoskeresztúri) köztemető, amelynek megnyitása után pesti lakosok jó ideig csak kivételes esetben temetkezhettek Budára. Előbbi hamarosan szűknek bizonyult, és tíz éven belül megtelt. A budai temetkezési gondok megoldására nyílt meg 1894-ben, 42 hektáron a Farkasréti temető, illetve egy évvel később a Farkasréti zsidó temető, 1910-ben pedig •— a már 1888-ban lezárt régi helyett — az új Óbudai temető. A 183 hektáron elterülő Rákoskeresztúri temető elsősorban a Kerepesi úti tehermentesítésére jött létre. Ezt legjobban a Salgótarjáni úti zsidó temető kialakítása siettette, mivel ez jelentős területveszteséget okozott a Kerepesi úti temetőnek. A Rákoskeresztúri temető vallásilag ökumenikus keresztény sírkertként, gondos kertészeti tervezés után nyílt meg. Egy jelentős nagyságú részét katonai temetőnek jelölték ki: itt jött létre a mai Hősök temetője. Neves személyek azonban viszonylag kevesen temetkeztek az új köztemetőbe, annak alacsony presztízse mellett főként a városközponttól való távolsága és a rossz közlekedési lehetőségek miatt. A kivételek közé tartozik például az 1889-ben elhunyt Pesty Frigyes történész, akit, egészen egyedülálló módon, a Kerepesi úti temető