A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
le. (Valójában mauzóleumának felépüléséig ő sem pontosan ott nyugodott, ahol ma, hanem egy ideiglenes sírhelyen. Attemetésének azonban nyilván nem politikai vagy területrendezési, hanem gyakorlati okai voltak.) A mauzóleumra meghirdetett pályázatra 42 terv érkezett be. Gerster Kálmán, a Kossuth-mauzóleum majdani tervezője kapta meg az első, Schickedanz Albert, a Batthyány-mauzóleum alkotója pedig a második díjat. A Deák-mauzóleum, amelynek építése 1884-től 1887-ig tartott, a 19. században az első, az architektúrával egyenrangú plasztikai részleteket felvonultató hazai sírépítmény volt, Kiss György angyalszobrának kivitelezése pedig — a Schlickféle üzemben — az első nagyobb méretű hazai bronzszobor-öntés (egy évtizeddel korábban a Batthyány-mauzóleum szobrászati része még megvalósulatlan maradt). A belső tér díszítését Székely Bertalan tervezte és Róth Miksa kivitelezte, a szarkofágon lévő, a második világháborúban megsemmisült, a ravatalon fekvő Deákot ábrázoló szobor pedig Stróbl Alajos egyik első jelentős alkotása volt. 17 A mauzóleum, ha az akkori viszonyokat vesszük tekintetbe, monumentálisnak és lenyűgözőnek hatott, de funkcionálisan inkább egy emlékműhöz, mint egy síremlékhez állt közel. 1876-ban már nem képezte vita tárgyát az, hogy Deákot hol temessék el: a Kerepesi úti temető, Pest temetője a többi fővárosi sírkerttel legalábbis egyenrangú volt. A jelentősebb pesti és budai temetők egy része még nem létezett, másik része már nem — vagy csak részlegesen — műkö17 Vö. Csorba Csilla, E.: A mauzóleum. Egy rövid életű kultusz, in: Históriád: 3 (1984), 12-13. old. dött. A Deák-mauzóleum helyének kiválasztása azonban döntő fontosságú változásokat indukált: megteremtette a feltételét annak, hogy a temető leghangsúlyosabb része a belső területre helyeződjön át. A II. számú kaputól a Deák-mauzóleumig vezető út (az úgynevezett Deák-út) és az ötödik keresztút (a Deák-keresztút) metszéspontjában lévő körönd, ahol a mauzóleum felépült, a Kerepesi úti temető szimbolikus centrumává vált, környéke pedig a századforduló után a temető legkitüntetettebb részterületévé, ahol díszsírhelyek sora épült ki, és eldőlt, hogy itt lesz a régi, nevezetes sírkövek összegyűjtésére szolgáló első díszparcella is. A Deák-út volt 1903-ig, a Kossuth-mauzóleum építésének kezdetéig a temető gerince, egyetlen fő útvonala. Ettől kezdve két, párhuzamos és egyenrangú gerinc létezett, és a főkaputól induló út (a tulajdonképpeni Fő-út) majd csak az árkádsírok megépülése, illetve a 34/1. számú művészparcella létrejötte után nyerte vissza 1870 körüli rangját, és vált a harmadik fontos útvonallá. (A temető térbeli hierarchiájának későbbi gyökeres változásai már az 1950-es években következtek be, és a munkásmozgalmi parcellák kialakításához köthetők.) A falsírboltok természetesen nem vesztették el azonnal jelentőségüket. Érdemes megemlíteni néhány jelentős egyéniséget, akik a század utolsó évtizedeiben oda temetkeztek. Elsősorban annak a nagy tudósgenerációnak a tagjait, akik ekkoriban tűntek el az élők sorából: közülük a temetőfal mellett temették el 1871-ben Erdy János régészt és Flór Ferenc sebészt, 1873-ban
