A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

DÉRY TIBOR Vidám temetés (részlet)

— Nem — mondta a festő. — Nem a mama. Az már rég meghalt. — A papa? — Az is — mondta a festő. Az öregasszony tanácstalanul nézte az öreg sírkövet, melynek betűiből az eső már rég kimosta az aranyfestéket. — Rossz a szemem — mondta —, a szemüvegemet meg odahaza hagytam, ne tessék haragudni. — Nem haragszom, néni — mondta a festő. — Temetőbe minek a szemüveg? Az öregasszony közelebb csoszogott, s homlokát ráncolva tovább nézte a sírfeliratot. — A magamfajta öregasszonynak jobb volna, ha már magához venné az Úristen, tessék elhinni! De az elvtárs még fiatal, még lehet gyereke. A festő nem felelt. — Ha az Isten elvesz egyet, adhat helyette másikat — mondta az öregasszony, s nyakát kinyújtva, könnyező, vörös szemével tovább vizsgálgatta az olvashatatan sírfeliratot. — Nekem is született még egy lányom, tíz évvel az én Jóskám után. — Igen — mondta a festő. — Szintén a kedves fia nyugszik itt? — Nem — mondta a festő. — Akkor bizonyára...? — Senkim sem nyugszik itt, néni — mondta a festő. —Az emberiséget gyászolom, egy idegen sír fölött. Én egy bolond művészember vagyok, tetszik tudni. Az öregasszony egy ideig hallgatott, önkéntelenül szorosabbra fogva melle fölött a lüszterkendőt. — Azt nem kell gyászolni, kedves elvtárs — mondta —, az megvan magának. No, Isten áldja, megyek haza. Déry Tibor: Vidám temetés (részlet). Bp., Szépirodalmi, 1983. 153-158. és 163-166. old.