A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
kerülhettek a pantheonba: például Bacsó Bélát, Somogyi Bélát vagy Ries Istvánt. A Kossuth-mauzóleum mögötti, úgynevezett miniszteri soron 1960-tól 1985-ig zajlottak temetések, mégpedig úgy, hogy a mauzóleum hátát a ravatalok kulisszájaként használták, és erre az időre ötágú csillaggal egészítették ki. Ezen kívül a Kerepesi úti temető munkásmozgalmi síremlékegyütteséhez tartozott még a forradalom során meghalt karhatalmisták már említett köröndje, valamint a Lenin-fiúk emlékműve és a 34/2. parcella, illetve a 33. parcellacsoport egyes sírjai. A munkásmozgalmi sírok hierarchiájának egy alacsonyabb fokát a Farkasréti temető kommunista parcellái és kolumbáriumai jelentették: ide kerültek azok, akik megkülönböztetett helyet érdemeitek, de nem a Kerepesi úti temetőben, például 1975-ben Lengyel József író (akinek a neve azonban felkerült az egyik pilonra), vagy 1971-ben Rákosi Mátyás (akinek urnafedlapján, az atrocitásokat elkerülendő, ma már csak a monogramja olvasható). 1990 után azonban a letűnt rendszer elhunyt politikusai közül jó ideig senkit sem temettek a Kerepesi úti temetőbe: Aczél György, Marosán György, Apró Antal, Grósz Károly vagy Czinege Lajos egyaránt Farkasrétre került, tovább erősítve ezzel a budai temető „az ország második számú sírkertje"-státusát. 1996-ban Kállai Gyulát, a volt kormányfőt a Kerepesi úti temetőben temették el, de őt sem a munkásmozgalmi pantheon területén. A Kerepesi úti temető munkásmozgalmi síremlék-együttesének kialakítása — összességében közel ötszáz sírról van szó — rendkívül érdekes pantheon-kreálási kísérlet volt: a végső cél valóban az lehetett, hogy itt helyezzék el a „mozgalom összes istenét". Az MSZMP KB Kegyeleti Bizottsága döntötte el, hogy kik kerülhettek ide, és ki melyik részre. A temető többi részét mindvégig a főváros kezelte, de a munkásmozgalmi sírok felett az MSZMP rendelkezett. Egy 1976-os párthatározat szerint a továbbiakban csak ide lehetett volna temetni a mozgalom kiemelkedőnek ítélt személyiségeit, függetlenül a családok akaratától. Az évek során kialakult az itteni temetések koreográfiája: politikusokén például a díszőrség munkásőrökből állt, és katonák csak a zenekarban szerepelhettek (a katonai díszőrség csak a hivatásos katonatisztek— például honvédelmi miniszterek— temetésén jelent meg). 1990 után elsőként Rajk László, majd József Attila, Gábor Andor, Szakasits Árpád, Rónai Sándor és Rónai Ferenc hamvait emelték ki kellemetlenné vált kontextusából, és temették át más parcellába (Szakasitsot pedig más temetőbe). A pantheonban maradt sírok fenntartásának támogatása - néhány jelentős személy sírján kívül megszűnt, és a gondozás a családok feladata lett. A rendszerváltás utáni években előfordultak elszigetelt törekvések a munkásmozgalmi pantheon felszámolására, de ez komoly formában nem került szóba. Az a rendelet, mely szerint ezek a nyughelyek örök időkre szólnak, az 1990-es évek közepén még érvényben volt, és a munkásmozgalmi pantheon státusa hivatalosan máig megkülönböztetett.
