Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

„DE ÍME, A SZOCIALIZMUS NAGYON ELHATALMASODOTT NÁLUNK"

Az első rund megvolt. Pihenés nélkül újból támadok: — Emlékszem, egyszer láttam egy színdarabodat, [mely] nekem nagyon 103 X tetszett. Csupa bölcs dialektika volt és semmi színpadi technika. Nekem mégis tetszett. — Szándékosan nem volt benne technika. Tudatosan hagytam ki belőle. Akkor még jól tudtam a színpadi technikát. — És ma már nem tudod? — Nem. — Elfelejtetted? — Nem. Csak azóta közönség lettbelőlem, és mint közönségnek, jogom van hozzá, hogy kedvem szerint utálkozzam valamitől. Hopp! Itt egy „födetlen" rés, egy gyönge, sebezhető pont van! Gyorsan támadni! — Ha szabad kérdeznem, most miért írtál színdarabot? — Akadt egy témám, nem hagyott békén, hát megírtam, hogy nyugtom legyen tőle. — És miért nem írtad meg regényben vagy vezércikkben? Miért írtál épp színdarabot belőle? — Nem tudom. — Ha te azt mondod, hogy nem tudod, akkor az azt jelenti, hogy nem akarod tudni. Szóval, erre a kérdésre nem válaszolsz. — Én válaszoltam, csak te nem értetted meg. — Ahá! Már értem. Azt mondtad, hogy nem tudod, miért írtad meg színdarabnak. Ez azt jelenti, hogy a téma parancsolt. Minden témának megvan a maga megnyilatkozási formája. Ez a téma színdarabtéma volt, tehát színdarabot kellett írnod belőle. Elégedetten hunyorított. — Na, látod! Mégiscsak értesz a szóból, ha egy kicsit gondolkozol! No, most gyorsan beadok egy prímvágást. — De, ha a témáról fölismered, hogy színpadra való, mi más ez, mint színpadtechnika? És az imént azt mondtad, hogy te nem ismered a színpadi technikát. — Azt én nem mondtam! — Nem mondtad? — Persze, hogy nem mondtam. Arról én nem tehetek, hogy te a hangból nem bírod kiérezni az írásjeleket. 103. Valószínűleg Kóbor Tamás Agátho nővértM darabjáról van szó, amelyet 1920. május 15-én mutatott be a Kamara Színház. A közönség Forgách Rózsit, Lőrincz Kornéliát, Szabados Piroskát, Darvas Fülöpöt, Dózsa Istvánt és Balló Elemért láthatta a színpadon.