Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

Hanem vagy nem esett az eső, vagy nem akadt védelemre szoruló hölgy, vagy pedig Barna Józsinak nem volt bátorsága, hogy hozzálépjen. Denique, az esernyővel nem boldogult. — Este könnyebben megy — gondolta —, nem látják az embert, aztán tényleg nem jár olyan sok megközelíthetetlen nő az utcán, mint nappal. És bolygott este. Szép, kerek, szőke arcát megvilágították az Andrássy út, a Váci utca gázlámpái, majd belemerült a mellékutcák sötétségébe. A szeme gyorsabban járt, mint a lába, mert valahányszor azt mondta magában: „Ez az!" — mindannyiszor meglassította a járását, míg az áhított alak szerencsésen eltűnt valami kapu alatt. Gömbölyödő termetét lihegve vonszolta egy-egy magános nő után, majd midőn elérte, mélyen az arcába tekintett. De mihelyt a nő tekintete érte őt is, hirtelen lesütötte a szemét, s mintha jégverem volna a lelkében, közömbösen haladt mellette el. — Ez nagyon tisztességes — gondolta, ha hidegen néztek reá —, méltatlanság volna őt inzultálni, csak azért, hogy elkésett valami látogatásnál. Ha pedig mosolyogva, biztatva érte őt a virágos kalap alól valami égető szempár nézése, akkor fölháborodott benne az ő morális érzése: — Olcsó diadal, nem kell. És haladt tovább. Midőn késő este holtra fáradva becsöngetett az ő lakásába, akkor tűnődve állt meg a szoba közepén. — Mégiscsak gyámoltalan, gyáva gyerek voltál. Aztán végignyújtózkodva ágyán, egészen megváltozott. Holnap másképp lesz! Elvégre is az embernek nem az a hivatása, hogy erényőre legyen minden női teremtésnek. Aki erényes akar lenni, az maga vigyázzon magára, és ne járjon késő este egymagában az utcán, ahol a hozzá hasonló veszedelmes vadászok leselkednek reájuk. Minden asszony gyarló, mondotta Duha Péter, és igaza is van. Mert gyakran tapasztalta az ő éjjeli botorkálásain, hogy azok az ártatlan nézésű leánykák, akiket ő nem mert megszólítani, valami kevésbé lelkiismeretes úriemberrel folytatták útjukat. Mert ő csak túlságosan skrupulózus, nem gyáva. Meg fogjuk látni holnap, amikor sutba dobja a skrupulusokat. Az a holnap pedig mindig csak holnap maradt. Szegény jó lelke minden, még oly biztató alkalommal is visszariadt a vállalkozástól. Sokszor már egészen közel volt hozzá, hogy megszólítson valakit, de nem talált kellő formát hozzá. Mert forma okvetlenül kell. Egyszer azonban szájába repült a sült galamb. Már késő este volt, a Király utcában ő éppen hazafelé tartott, miután már egy fél tucat leányt kísért tiszteletteljes távolságból. Egy fekete ruhás, karcsú leányalak járt a falhoz lapulva előtte. Tiszta, takaros volt a ruhája, a fején kopottas, sötét szál-