Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

Kényelmetlenül, kellemetlenül érzik magukat a nővel szemben a tisztességes érintkezési formákon belül, nyűg nekik a válogatott beszéd kényszerűsége, unalmas a lányias, kedves csevegés. Valami sajátságos blazírtság ez, mely húzódik a tisztaságtól, az illetctlenségtől, mint az ördög a szenteltvíztől. És ugyanez a férfi, akit a bálteremben, a szalonban az ember hajlandó nőgyűlölőnek tartani, órákon és éjszakákon keresztül ott tud mulatni a kávéház márványtrónú tündérével, lelke rajta csügg az ő festett ajkain, melyeken keresztül a szók mint a giliszták perdülnek le. Tud neki súgni édességeket, tudja őt hangos kacagásra fakasztani. Hoz neki virágokat, ostromolja kitartóan hónapokon, sőt, éveken keresztül, és pisztolyt vagy kardot ránt valamelyik erőszakosabb vetélytársával szemben. Dolgozik érte, lop, csal és rabol érte! A modern lovag a hetérák színeit viseli, a tisztességes, a tiszta nő a legközömbösebb teremtés előtte, aki legföljebb arra jó, hogy majdan — felesége legyen, de nem való arra, hogy lovagi szolgálatait neki szentelje. S milyen nyomorúságosak ezek a lovagi szolgálatok! lehetetlen, oktalan játékszer, valóságos egér a gavallér a kávéházi macskák rózsás körmei között. Azok a kedves mosolyok, közben az a bájos durcásság, az időnkénti elhidegülés, a másoknak tüntető előnyben részesítése mind egy finoman szőtt diplomáciai eljárás egyes fázisai, melynek célja, hogy az adásvételt küzdelemnek tüntesse föl és az alku megkötését — hódításnak. Mert a modern férfiak hódítani akarnak! Már a gimnázium padjain kezdődik ez a hódítás, midőn a tapasztalatlan fiúk bizonyos beteges, korai erotikus ösztön által hajtva csapatosan vonulnak ki a Városligetbe, ahol gazdátlan szobaleányokra vadásznak, vagy a bódébeli artistanőknek fizetnek sört és szalámit. Ezek képezik a harmadrangú, a külvárosi kasszírnők hódoló seregeit is. Az éretlen gyerekhadban csak az utánzás vágya dolgozik és a fiataloknak nagyzási hóbortja. Jogászoknak és orvosnövendékeknek hazudják magukat, és boldogok és büszkék, hogy a hölgyek nem tekintik pelyhetlen állukat, hanem úgy tesznek, mintha clhinnék nekik. Ugyanez a had, éretlen kishivatalnokokkal és kereskedősegédekkel vegyülten tombol lelkesülten az orfeumok sikító énekesnőinek, s nagyobbára a mamát lopják meg otthon, hogy a költségre fussa. Azok pedig, akiket majmolnak, az érettebb és érett ifjúság, az érett és túlérett férfiak, azok beleviszik aző beteges és veszedelmes erotikumukat a családok körébe is. Minden asszony őnekik csak nő, akit meg lehet hódítani, egyiket így, másikat amúgy, de mindegyik meghódítható. Ez a hódítási vágy pedig nem fakad sem a szívből, sem a szenvedélyből, hanem