Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

„DE ÍME, A SZOCIALIZMUS NAGYON ELHATALMASODOTT NÁLUNK"

a háta megett, aki sokallaná a követők számát s száműzne maga mellől tényezőket, melyek a győzelemhez mellőzhetetlenek. Nem áll, hogy kereszténnyé Magyarországot csak most kell tennie, még kevésbé, hogy kereszténnyé vált pusztán azáltal, hogy kiirtja vagy gettóba zárja a zsidóságot. A keresztény eszmét kell megvalósítania, ez pedig nem üldöz senkit és nem lát ellenséget felebarátjában. Ez az ország nem láthat el senkit ingyen és nem mondhat le senkiről, aki hasznos. Rázzuk le magunkról a kullancsokat, irtsuk a destruktíveket, de ott, ahol vannak, ne előre körülhatárolt kategóriákban. Zárjunk ki mindenkit, aki nem tud hasznos és nem akar magyar lenni. De ezt hajtsuk végre törvény, s ne indulat alapján, egyéneken s ne fajokon, felekezeteken; előítélet alapján. S az élettől, mely a magyarság templomának újjáépítését bízta reánk, ne féljünk. Nem lesz szükségünk arra, hogy betevő falatunkat a más szájából szedjük ki. Annyi a rossz, annyi a mulasztás — kevesen vagyunk s nem túl sokan ezen a megátkozott, szent földön. Én tudom, hogy így lesz. Isten adja, hogy így legyen! (Mi az igazság? A zsidókérdésről. Bp., 1920.)