Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

„DE ÍME, A SZOCIALIZMUS NAGYON ELHATALMASODOTT NÁLUNK"

a móddal. Majd, ha nevelve lesz, akkor lehet beültetni a múzeumba, a hangversenyterembe. Előbb nem. Már most csodálkozva kell látnom, hogy a népnevelés érdekében micsoda hatalmas, nagyvonalú munka folyik. A szovjet uralom valóságos csodákat művel. Iskola, előadás, kurzus, felolvasás mindenfelé. Lázas propagandamunka, gyűjteményalakítás, múzeumalapítás, kiállítás, térzene, mozipedagógium. Es a szesztilalom, a korcsmáknak helyettesítése a szakszervezeti helyiségekkel. Csak néhány esztendő, és annyi műveltség terem a tömegekben, mint eddig egy emberöltő alatt sem. Mért nem tette ezt a polgári rend? Ez nem rendszerbeli különbség, ezt akkor is meg lehetett tenni, könnyebben, mint most. Soha, senki nem mondta, hogy a népnek nem kell több kultúra, hogy nem kívánatosabb a korcsma helyett az olvasóterem. Csináltak is mindenféle szabadlíceumokat, népkönyvtárakat, népszerű előadásokat, délutáni előadásokat, félárú koncerteket, matinékat, stb. „Annyira, amennyire a pénzügyi helyzet megengedi." Ez az a formula, amely vörös posztó a szocialistáknak. „Annyira, amenynyire a pénzügyi helyzet megengedi." Persze, hogy nem sokat engedett meg. A hadsereg számára kellett a pénz, azért csak a maga pénzén juthatott hozzá a gazdag. S a bankár buta fia letette a vizsgát, mert segített a házitanító, s a proletár buta fia buta maradt, mert nem volt házitanítója. S a gazdag csacsiból lehetett egyetemi professzor és akadémiai tag, és a szegény lángész mehetett lakatosnak, mert nem volt pénz a kitaníttatására. Istenem, hány Michelangelo faragott széklábakat minden falanszterrendszer nélkül! Lehet-e ezt tagadni, vagy nem sajnálni? Igen, de ilyen igaztalanul megrostált Michelangelo is több termett, mint a polgári rend el tudott tartani. Nem az égig nőtt-e a művésznyomor? A költő nem csinált-e cukorkaverseket [a] csokoládégyárnak? Beethovenek nem tengődtek-e kupiégyártáson? Az államnak tényleg nem volt pénze több iskolára, mert hadsereget tartani muszáj volt. S a polgári társadalom csak annyi művészetet tudott táplálni, amennyi a feleslegéből tellett, nem pedig annyit, amennyi termett. A bolsevizmus kultúrpolitikája csinálhat, amit akar és csinál is. Például szembehelyezkedik a kommunista megismeréssel. Ez a megismerés az emberi fejlődés minden fázisának alapjául a gazdasági struktúrát tekinti, s ebben feltétlen igaza van. A kultúra nem lehet más, mint a gazdasági alapja. És kultúrpolitikájuk mégis kirúgja maga alól a gazdasági alapot és csinál kultúrát az alap ellenére. A kultúra mindig a gazdasági termelés feleslegéből táplálkozott, és pláne a kommunizmus idejében, ahol a termelőmun-