Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

jóravaló, fiatal, szép leányt megmentette a tisztességes életnek. Sőt, gyakran, ha el-elnézegette azt a szenvedő, szép arcot, amelyen bizonyos szelíd melankólia borongott, hallgatta a gép dolgos kopogását, az a gondolat is járt át az agyán, hogy miért ne? — Hátha a maga számára mentette őt meg? Egyszer délután azonban, amint a kávéházból hazatért s bekopogtatott Magdolna szobájába, az a regényekből jól ismert meglepetés érte őt, hogy a szép leány helyett egy tintafoltos levelet talált. Szólott ez a levél az egyetlen jótevőnek, akit a levél írója örökké hálás emlékezetben fog tartani, bár jóságára érdemtelennek tudja magát. Kifejti továbbá azt a filozofémát, hogy annak, aki egyszer vétkezett, már nincs vesztenivalója, és minthogy ő ma a Népszínházi karénekespróbán nagy sikert aratott, nem akar nemes jótevőjének továbbra is terhére lenni. Maradt hálás köszönettel: Szabó Magdolna, s. k. Midőn Barna Józsi ezt a levelet kisilabizálta, úgy érezte magát, mintha egy mázsa arany higannyá olvadt volna a markában. Aztán kifordult a kis szobából és fölhaladva a saját lakása felé, azt mormogta magában: — Mégiscsak nagy szamár voltál. Két héttel később az Andrássy úton egy fiakkerben látta Szabó Magdolnát. Elegáns volt, mint egy grófnő, és Duha Péter ült mellette. A leány észrevette őt s hirtelen odahajolt gavallérjához. Valamit súgott neki. Másnap pedig Duha Péter mosolyogva veregette meg Barna Józsi vállát, és félig gúnyosan, félig szánakozva mondotta: — Gyerek vagy te, Józsi, legjobb lesz, ha megházasodol. (In: Kóbor Tamás: Fagy. Bp., 1895. 104-115. old.)