Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

A polgári lakás otthontalansága Az elrendezés és a berendezés tipizálási kísérlete után joggal tehetjük fel azt a kérdést, hogy milyen lehetett az élet, nem módja és minősége, hanem az életérzés a polgári otthonokban, a századforduló idején. Kétségtelen, a modern nagyvárosi ház és lakás sok újat, kényelmet, civilizációs vívmányt hozott a középrétegek életébe. A polgár magánéletének biztonságos szigetét építette fel lakásában, amely intimitást és védelmet nyújtott, és teljes összhangban állt a nemzetközi és a monarchiabeli közélet szekuritásáról alkotott illúzióival. Vajon valóban jól érezte-c magát otthon, különösen a századvég fiatal nemzedéke? A visszaemlékezések zöme rossz közérzetről tanúskodik. A századvég fiatalságának nagy része, az értelmiségiek, minden kényelem ellenére otthontalanul érezték magukat a szülői házban. Sokan közülük elfordultak a polgári értékektől, a polgári moráltól, mihamarabb el is költöztek hazulról. A századvég historizáló stílusú házaiban és lakásaiban a forma és a szerkezet nem felelt meg a funkcióknak. A Ringstrasse, a Sugárút úri lakásai hűvösek voltak a szó szoros és átvitt értelmében. A nagyméretű, magas szobákból hiányzott a meghittség, és sokba került a fűtésük. A viszonylag keskeny ablakok, a sok függöny, drapéria miatt a szobák homályosak voltak, és a korabeli világítási technika mellett még a villany bevezetése után sem lehetett jól megvilágítani őket. A bútorok túlságosan nagy teret foglaltak el az eleven élettől, készítésükben háttérbe szorult a célszerűség. A sok díszítés, faragás, hajlítás miatt gyakran a belterük is használhatatlanná vált, nem is szólva arról, hogy milyen nehéz lehetett az oszlopos, csigavonalas, reliefes bútorokat porolni, tisztítani. A reprezentációt szolgáló forma és struktúra elnyomta, elnyelte a funkcionalitás elvét: a polgári lakás minél reprezentatívabbá, annál diszfunkcionálisabbá és minél díszesebbé, annál otthontalanabbá vált.

4 Vegyük csupán a neoreneszánsz ház belső térképzését. Egykoron a reneszánsz palotában szerkezet, forma és funkció összhangban állt egymással. A lakóhelyiségek első és második emeletre telepítésének megvolt az életmóddal szorosan összefüggő értelme, akárcsak a termes méretarányoknak. A palotában több tucat ember lakott, a sala a közélet színtere is volt, a szobák megvilágításánál keletkezett füstöt a felső légtérbe kellett vezetni. De a múlt századvégi lakásban, ahol legfeljebb 4-6 ember lakott, ahol gázzal vagy villannyal világítottak, cserépkályhával fűtöttek? S amikor a vas, a tégla, a cement már új szerkesztést is lehetővé tett? Itt már csak a szalon, a fogadóterem felelt meg nagyjából rendeltetésének, a többi szobát a funkcióvesztés, az atmoszféra hűvössége és üressége tette kényelmetlenné. És hiába próbálta a gazdag polgár a belső űrt mutatós 54. Schorske, i. m., 62-71. old. — Otto Wagner: A művész vagy Dieter Hellige: Generationskonflikt. Selbsthaß und die a mérnök, h szecesszió. Szerk.: Pók Lajos. Bp., 1972. — Entstehung antikapitalistischer Positionen im Judentum. Hendrik Petrus Berlage: Ismét legyen stílusunk. Uo. — Beschichte und ßesellschaft, 1979.4. sz. Hermann Bahr: Az igazi és a hamis szecesszió. Uo. — Hans