Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

pajzán mitológiai jelenetek olajmásolatai — vagy olcsó nyomatai — foglalták el. Ugyancsak a hálószoba őrizte a család nem kiállításra szánt kincseit, az ékszert, az aranyat, a pénzt. Sok inventárban a hálószobai darabok felsorolása közt találjuk meg a kisebb ékszeres kazettát és a nagyobb méretű kasszát (páncélszekrényt). A hálószoba berendezése, struktúrája olyan erős volt, hogy befolyását a népi mélyrétegekre is kiterjesztette, túlélt két világháborút és csak a második utáni tartós lakásínség s egy radikális életmódváltás bontotta meg hagyományos rendjét. Az ebédlő A lakás másik többé-kevésbé egyfunkciós és stabil szerkezetű helyisége az ebédlő. Általában az előszobából nyílt, hogy a konyhával való közlekedés minél közvetlenebb legyen. A berendezés masszív, kemény fából készült, sötét tónusú darabokból állt, a centrális helyet az asztal foglalta el. A korábbi századok „nagy háztartásából" a hosszú, négyszögletes asztal öröklődött. Korszakunkban a méretei kisebbedtek, amint a család maga is 4-6 főre csökkent. Sok helyütt használták a kihúzható asztalt, és elterjedt a térformálás szempontjából kedvezőbb ovális vagy kerek asztal is. Az ebédlőszékek inkább masszívak, mint kényelmesek voltak, inkább párnával, mint kárpittal puhították őket. Az ebédlőgarnitúrához szervesen hozzátartozott egy nagyobb és egy kisebb ebédlőszekrény. (Az elnevezésük tájanként, koronként és stílusonként nagy változatosságot mutat.) A nagyobb szekrény — délnémet, osztrák és magyar területen általában: a kredenc — két részből állott, egy kétajtós, kétfiókos alsó és egy középen üres felső részből. A kredenc nemes fából készült, a historizmus uralma idején faragott, oszlopos, az alsó rész fedőlapja politúros vagy márványlappal borított. A felső részben a porcelánt és a kerámiát (csészéket, kancsókat, italokat), az alsóban a tányérokat, az asztalneműt, az ezüst evőeszközt, a márványlapon a vázákat, a gyümölcstartót helyezték el. A kisebb szekrény (pohárszék, buffet, Anrichte) állhatott ugyancsak két részből, alul a rakodórészből, felül az üveges pohártartóból, de lehetett egyrészes is, ezt általában tálalónak nevezték és arra is használták. Az ebédlőhöz a nem centrális kályhán és nem nagyfényű lámpán kívül egy tükör és egy állóóra vagy falióra tartozott. „Idegen", esetleges darab volt a dívány, a szófa, néha egy kisasztal és fotel. Az ebédlő berendezése rendet és módot, fegyelmet és szertartásosságot sugallt. Valóban megfelelt a házirendnek és az étkezés szertartásosságának. A középosztály életmódjához tipikusan hozzátartozott a napi háromszori közös étkezés. A szegényebb rétegek télen az ebédlőt nem fűtötték, hanem a nappaliban vagy az előszobában étkeztek. A felsőbb rétegeknél viszont az ebédlő a díszesebb és számosabb vendégség fogadásának színteréül is szolgált. Ilyenkor egybenyitották a mellette lévő szalonnal, úriszobával, s a szoba egyszerre a hajdani sala méretűvé tágult. A szalon A szalon magját az ülőgarnitúrák alkották, amelyeket aszimmetrikusan, sarkosan helyeztek cl, többnyire asztali vagy állólámpával együtt. Megtalálható itt is a po-