Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)
VÁROS
iák. De ezen túlmenően sem szerencsés a művészettörténeti — vagy akár a művelődéstörténeti — jellegmcghatározás. A korai urbanizációt a várostervezéstől a lakberendezésig a modernizálás és a polgárosodás szelleme hatotta át. Ez volt a belvárosi hagyományos céhpolgár, a lipótvárosi tőkés vállalkozó és a terézvárosi iparos-kereskedő kispolgár, sőt a fővárosba költöző mágnás, az ott letelepülő nemesi értelmiségi és tisztviselő közös értékeszményc. Mindehhez sajátos vonásként számíthatjuk hozzá, hogy az urbanizáció nem a fejedelmi abszolutizmus jótékony protekcionizmusa segítségével, hanem részben éppen az ellen, a nemzetté válás folyamatának részeként, az ellenzéki liberális nemesség vezetésével, a hozzá csatlakozó nagypolgárság támogatásával a tudatos városfejlesztés, azt is mondhatjuk: a tudatos fővárosteremtés jegyében született meg. Bécs urbanizációjának visszafogása — és nekilendülése a 19. század derekán Bécs urbanizációja jelentősen különbözött a budapestitől és a legtöbb európai nagyvárosétól. Már az is jelez valamit, hogy e dinamikus korszakban a lakosságnövekedés alig kétszeres volt, s ez is az igazgatásilag még nem integrált külvárosokra esett. Az óváros lakossága stagnált ugyanakkor, amikor az új gazdasági, igazgatási és művelődési funkciók ellátása kifejezetten ide koncentrálódott, vagyis: bezsúfolódott. A császárvárosba vonzott főnemesség és magas bürokrácia korábban már amúgy is kiszorította a hagyományos kispolgárságot, az Adelsviertel (nemesi negyed) az iparosnegyedet, a 19. században azonban, amikor az Adclsviertel RegierungsviertelAé (kormánynegyeddé) alakult, a birodalmi főhatóságok barokk palotái mellett szorított magának helyet és oltalmat a pénzarisztokrácia, a vállalkozó tőkés és a hivatalnokiértelmiségi réteg a Besitzbürgertum és a Bildungsbürgertum elitje. 19 Az óváros tehát hat-hét évtizeden át az új városi funkciókat is ellátta, annál is inkább, mert a megőrzött városfal, előtte a glacis, s legalább ilyen mértékben a rang és a presztízs mereven elkülönítette a „Wienerisch" külvárosok polgárságától. E sajátos megrekedéshez, láthatjuk, nagymértékben hozzájárult a hatalmi megfontolás. Valamennyi európai nagyvárostól eltérően Bécs belső és külső falait — a Linienwallt— 1857-ig fenntartották, bizonyára nem a történelmi emlékké vált török veszély miatt, Mária Terézia óta már a magyar felkelés lehetősége miatt sem, hanem inkább a hatalom és méltóság szimbólumaként, Metternich alatt pedig egyre inkább a turbulens külvárosok munkásnépének távol tartása okán. Bécs urbanizációjának ezt a szakaszát tehát az jellemzi, hogy terjeszkedése akadályokba ütközött, feltorlódott, nem különült el és nem tudott kibontakozni a modern üzleti city, nem épült ki urbanisztikai, forgalmi és szerves társadalmi kapcsolat a város és a gyakorlatilag már hozzá tartozó külvárosok között, kevés ipar települt Bécsbe, az is külterületekre, lemaradt az 19. Lichtenberger, i. m., 14-15., 201-202. old. — Bobek— Lichtenberger, i. m., 76-77. old.
