Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

Szétszakadt nemzedék. Beszélgetés Hanák Péterrel (Interjú)

kötött. Nem évszámok bemagolásáról van itt szó, hanem konstrukciók fejbentartásáról. Nekem már írnom kell a gondolataimat, mert másnapra elfelejtem őket. Memória, konstrukciós készség, lényeglátás, összefüggések felismerése, s a fantázia — mindez megkopik a korral. A sors úgy hozta, hogy az életünk legtermékenyebb korszakát elvitte az aktív politika vagy éppen a közéletből való kiszorítottság, azaz az értelmiségiként való megmaradásért folytatott napi küzdelem. A másik ok, hogy részben autodidakták voltunk. Végeztünk ugyan egyetemet, de miféle egyetem volt az? Még a rendszeres kutatómunkára, a rendszeres gondolkodásra is csak kevéssé szorított rá. Alapolvasmányok hiányoztak a felkészülésünkből: Arisztotelésztől John Stuart Millig vagy Ortega y Gassetig. A harmadik oka a nagy művek elmaradásának, hogy azoknak a nagy vállalkozásoknak, amelyeket az ötvenes években elkezdtünk, összeomlottak az ideológiai alapjai. És túl későn ismerkedtünk meg a korszerű iskolák, mondjuk az antropológiai történetírás elméleti alapjaival ahhoz, hogy nagy monografikus munkákra vállalkozhattunk volna. Hiányzott a bázis, a referencia-alap a marxizmus felbomlása után, úgyhogy nálunk inkább a pozitivista faktológia dívott, amiből nem lehet nagy munkát csinálni. A. faktológia nyilván másra is ellenreakció volt, hiszen végül is a történelem ideologikus tárgy: még ha a történész másként műveli is, tudnia kell, hogy bármikor felhasználható politikai legitimációra. így van, menekülés is volt ebben. A problémákat, amelyekre történészként, íróként, közgazdászként kíváncsiak vagyunk, csak totalitásra igényt tartó, konzisztens magyarázatrendszerbe ágyazva volna igazán értelme vizsgálni. Gratz Gusztávnak a liberalizmus alapján álló magyarázata volt a dualizmus korára, úgy, hogy közben nem törődött vele, hogy szocialisták is léteztek, nem törődött a feljövő rasszista áramlatokkal. Vagy Szekfű Gyula: világos konzervatív, keresztény középosztályi álláspontot képviselt. Biztos társadalmi és ideológiai hátterük volt. Az a kor, amelyben mi dolgoztunk, eufemisztikusan szólva nem kedvezett sem a biztos alapokon álló történészi munkának, sem az irányzatoknak. És ezzel a megállapítással most legalább saját személyes felelősségünket némileg áthárítottuk a korra. De mégsem gondolnám, hogy csekély értékű, gyorsan avuló munkát végeztünk volna. A kétszeres összeomlásnak és újrakezdésnek volt hozadéka: nemzedékemnek a tudományban alkotó tagjai átvezették a magyar történelmi tematikát és szemléletet egy gazdasági-társadalmi alapokon nyugvó — bár fölöttébb egyoldalú — gondolkodási rendszerbe, majd ebből is átsegítették egy nyitottabb, toleránsabb, ha úgy tetszik, eklektikusabb felfogás, egy nemzetibb, mert őszintébb és reálisabb valóságlátás felé.