Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

BEFEJEZÉS

XXXVIII. törvénycikk a népoktatásról és a XLIV. törvénycikk a nemzetiségekjogainak rendezéséről. Mindkettőt ma is vállalható, a korban reális alkotásnak tartom. A baj ott fészkelt, hogy a magyar vezető réteg nagy része nem értette meg, és ahogyan egyéni helyzete romlott, az országé pedig egyre inkább konszolidálódott, olyan mértékben feledkezett el a 48-as tanulságokról. A vezetők zöme növekvő amnézissel egyre nagyobb biztonságban érezte magát a Monarchiában, a kettős szövetség révén a német szövetségben, amelyet a századfordulóig Anglia és Olaszország is támogatott. Nem látták, pedig a századfordulóhoz közeledve egyre szembetűnőbben látszott, hogy a prosperitás és a szekuritás illékony, nem tartós állapot, így tehát historikus jogosultsággal bírálhatjuk a kiegyezés nemzedékének az elbizakodottságát, az illuzionizmust, a dualizmushoz való merev, sokszor szinte értelmetlen ragaszkodást. Konkrétan: a dualista rendszer trialista átalakításának, illetőleg még a gondolatának is a merev elutasítását. Holott a császár sem ellenezte, bár a trializmus kormányzása nehezebb. A cseheknek lett volna legnagyobb esélyük csatlakozni? Igen. És nem előzmények nélkül. A cseh rendeknek 1526-1620 között ugyanakkora szavuk volt, mint a magyaroknak. A „házassági terv" tehát történetileg nem példátlan, és nem várt el tőlünk rendkívüli lemondást. Ellene szóló egyik érvként eleink azt hangsúlyozták, hogy megbontaná a dualizmust. A másik érv szerint a többi szláv népet is vonzotta volna a cseh önállóság, és hasonlót kíván. Ám a horvátok hazája egyébként is társország volt; egyfajta közjogi státussal rendelkezett. Másrészt Horvátország és Szlavónia Dalmáciával kiegészülve léphetett volna a Monarchiába, tehát a magyar befolyás alig csorbul. Ezzel nem azt mondom, hogy a nacionalizmus veszélye sutba dobható. De az tény, hogy a magyar vezetés önnön érdekeit rosszul értelmezte. Érdemes ugyanis elgondolkodni arról — és ez nem historizálás —, hogy egy trialista Monarchia mennyire más történeti folyamatot indított volna el a térségben. Tehát nyugodtan mondhatjuk: trializmus esetén a délszláv kérdés másképp alakul. Summa summarum? A deáki-kossuthi koncepciót sem Andrássy, sem Lónyay kormánya nem volt képes a dualizmus korára adaptálni. A liberalizmus megrekedt a belpolitika terén, a parlamentarizmus, a gazdaság- és egyházpolitika fokán. Csakhogy ez távolról sem a magyar vezetőréteg egyedüli felelőssége! A Monarchia 1918—1919-beli tényleges, nemzetközileg szankcionált felbomlásában roppant nagy szerepük a cseh politikusoknak volt. Jugoszlávia leszakadása akkor sem döntő, ha Horvátország és Dalmácia hozzá csatlako-