Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

BEFEJEZÉS

és védőbeszédet, a bizonyítást és cáfolást: az ítélkezést. Márpedig az ítélkezésben nincs helye az alternatíváknak; a szentenciában és nyilatkozatban nincs helye a kétkedésnek és a humornak. A humor a history-ból a sztoriba (az anekdotába) szorult. Néhány éve láttam New Yorkban egy történelmi musicalt. 1776 volt a címe, a függetlenségi háború drámai pillanatáról, a híres nyilatkozat megszületéséről szólt. Arról, hogy Jefferson sokáig nem vállalja a dokumentum megírását, majd barátai unszolására mégiscsak feláldozza mézeshetének egyik éjszakáját. Amikor aztán hajnalban gyűrötten és átszellemülten, morcosan és boldogan, kezében a nyilatkozat első fogalmazványával kilép a „nász-szobából", akkor Washingtonnal és Franklinnal együtt táncra perdül és énekel. Nem valamilyen hazafias dalt, hanem mai Broadway-songokat. Egy pillanatig meghökkenve néztem a jelentet. Arra gondoltam, mi lenne, ha egy 1848-ról szóló történelmi játékban Széchenyi, Kossuth és Deák, vagy még Petőfi is táncolni, ugrálni, nótázni kezdenének — április 11-én, a törvények szentesítésének hírére? Mi lenne? — ha egyáltalán akadna ilyen kegyeletsértő vállalkozó. Botrány, háborgás, máglya. A mi történelmi gondolkodásunk nem tűri a drámában a zenét, a táncot, a humort. Mielőtt elmarasztalnánk a nemzeti borongást és nehézkességet, gondoljunk vissza a tragikum valóságos alapjaira. Washington, az Egyesült Államok első elnöke röviddel tisztségének lejárta után halt meg. Franklin az alkotmány megszerkesztése után, hírneve és tekintélye teljében. Jefferson, az államok harmadik elnöke, ugyancsak békében és dicsőségben távozott az élők sorából. Kell-e kifejtenem a párhuzamot? Az ifjú Petőfi halálát a csatamezőn, Széchenyi öngyilkosságát Döblingben, Kossuth csaknem fél évszázados számkivetettségét? Más viszonyban élünk a történelemmel mi, itt a Duna-tájon, ahonnan levert szabadságharcosok, vesztes vagy győztes háborúk után milliók vándoroltak ki Amerikába. A kérdés az: ítélőszék-e a történelem vagy műhely? Megváltozhat-e a szakszerű, tudományos rekonstrukció során viszonyunk a változtathatatlan múlthoz? A kérdés az: alkalmazható-e az új szocialista értékrend és szemlélet a változtathatatlan múltra is? Vagy nem is kérdés, hanem követelmény és feltétel. A sok közül az egyik szerény, de nem jelentéktelen feltétele annak, hogy egy magvas, a gondolatiságot és a közéletiséget egyesítő történeti publicisztikával is hozzájáruljunk a már feloldható történelmi ellentmondások feloldásához, a feloldhatatlanok regisztrálásához, a dunai régióban élő népek tudatának több szakaszra, több generációra terjedő tisztulási folyamatához.