Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

utópiáiban, ellenalternatíva is. Még hivatásos reálpolitikusokban és pesszimistákban is felmerül az a megfontolás, hogy az integrálódó Európa valaha is befogadja-e ezt a szétszaggatott, belviszályokba merült Közép- és Kelet-Európát? S ha egy konszolidált régiót egykoron befogadna is, akkor Közép-Európa megszűnnék ezer szállal összefűzött, együttélésre ítélt szubrégió lenni? Talán mégsem a kisállami öncélúság, a bomlás és a rombolás lesz az uralkodó történeti tendencia. Talán újabb kudarcok a bomlás kényszerpályájáról a reális-racionális kompromisszumok pályájára sodorják a régió kis népeit? Talán korai még a szenvtelen és a dísztelen temetés. Hiszen sokszor temették már az elmúlt évszázadban Közép-Európát, amely ugyanannyiszor fel is támadt, és marginális létében is erősebbnek bizonyult a hatalmi reálpolitika játékainál. Igaz, az elmúlt másfél évszázadban a régió népeinek nem voltak közös örömünnepei, sem 1848-ban, sem 1918-ban, sem 1945-ben. A régió földrajzi egységet nem alkotott, politikai identitása nem volt, állami integrációja megbukott, gazdasági integrációja felbomlott. Mégis, vannak közösségteremtő mementói: a gyásznapok. 1938, 1939, 1944 — a megszállások márciusa és 1956 októbere, 1968 augusztusa, 1981 decembere. Elégethetetlen és kiselejtezhetetlen kultúrája talán majd kiformál valaminő közösségtudatot. S ha nem örömünnepei, összekapcsolják talán gyakori gyásznapjai.