Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

Igen, egy valóságos cragédiában. Molnár szerelmesei azonban kibújnak a tudatalattiság frakkjából, bundájából, és egymás ölelő karjába omlanak. A férj? O mellékes, ő a szituáció statisztája, meg elég gazdag is ahhoz, hogy megvigasztalódjék. Igen, happy end, a tragédia elegáns elkerülése. A bűvészmutatvány sikerült. Az Ördög kecsesen meghajol: „Voila..." Függöny. Nos, ez a drámai és dramaturgiai helyzet közötti lényegbeli különbség. Persze a dramaturgiai bravúr nem pusztán színpadtechnikai know-how. Behatolhat az ember a társadalom mélyebb rétegeibe, felmutathatja egy réteg arcát. A képmutató leleplezheti a képmutatást, láthatóvá teheti a dzsentroid-polgári társaság látszatúriságának, látszatbecsületének fonákját. Az Ördög szerelmeseinek nyíltan odavágja: amit csinálnak, az csak látszat. „Gazdagságból kivágja magát az ember, de a látszat, az ragad, mint az enyv." „Ne hazudjunk... ide nézzetek rám, az enyém a világ, és amit én itt a fületekbe duruzsolok, az mindenkinek a titkos vallása... ez nem vízzel keresztel, hanem tűzzel..." A darab tehát értelmezhető úgy is, mint a pesti dzsentri-polgári álmorál játékos kritikája. Igen, játékos, hiszen Molnár kezdettől ismeri, szerelmetesen imádja a játékot, a játék és a valóság egybemosását. Áll ez a következő darabokra: A hattyú, az Olympia, a Játék a kastélyban és mindenekelőtt a másik mesterműre, amelyről még szólni szeretnék, A testőr-xc. A mese, gondolom, közeli ismerősünk. Korosodó, tehetséges színész—az 1910-es ősbemutatón Gsortos —, fiatal, szép színésznő feleség — Varsányi Irén —, egészen természetes, hogy a férjben motoszkálni kezd a zöldszemű, kiváltképpen, amikor szomorúan konstatálja, hogy a feleség ábrándosan Chopint játszik... A férjnek nem okoz gondot a próbatétel. Fiatalos testőrtisztnek maszkírozza magát, és élete e nagy drámai szerepében megkísérti az asszonyt — nem is sikertelenül. A nő igent mond — találkát ad. Ezzel máris kibontakozott a drámai szituáció. Ha az asszony nem ismeri fel, akkor dagadhat a színész keble a rendkívüli sikertől, nem is szólva a páratlan szerelmi kaland izgalmáról. De akkor megcsalt férj, a házaséletnek — vagy talán az életnek — vége. Ha viszont felismeri a derék nej, akkor ugyan boldog férjként élhet vele, amíg meg nem halnak, de mint színész megbukott, művészi hiúsága örökre megsérült. Ebből a szituációból nincs szabadulás, sem a férj, sem a színész számára. De a csapdahelyzetben egyszerre előlép Molnár ex machina. A férj megriad a megbizonyosodás elkerülhetetlen vereségétől: nem megy cl testőrként a randevúra. A nő ügyes tagadásától felbőszülve leleplezi magát, és haraggal támad a megbántottat játszó feleségre. A testőri maszkot és tartást újra felöltve akarja megfogni őt, ámde a színésznő feleség most is kivágja magát: hiszen játék az egész, ő kezdettől felismerte a szeretett férjet, de belement a játékba, hogy ne sebezze meg színészi önbizalmát. Kész. A drámai szituáció szétfoszlott, dramaturgiai bravúrrá szellemesedett. És még valami. A drámai szituáció olyasmi, mint az elektromágneses tér. A belekerült emberatom nem szabadulhat belőle tetszése szerint. Ebből és a megkerülhetetlen döntéskényszerből adódik, hogy a dráma hőseit már a kezdet kezdetén rossz