Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)
Szétszakadt nemzedék. Beszélgetés Hanák Péterrel (Interjú)
igazán nagyra értékelek tudományos, irodalmi, művészeti tevékenységük alapján, kevesen vállaltak politikai vezetőszerepet. Majd erre még visszatérünk, de azért arra/ ne feledkezzünk meg, hog)' a Kádárkorszakban a szellemi élet meghatározó pozícióiban ülő és meghatározó szellemi teljesítményt nyújtó alakjai a te generációd tagjai voltak. Volt tehát, még ha többkevesebb távolságtartással is, együttműködés köztük és a Kádár-rendszer közt. Mennyire nyomta rá a bélyegét erre az együttműködésre a korábbi két nagy nekibuzdulás és megtörcttetés, és miféle további erkölcsi, gondolkodásbeli hatásokkal járt? Ez a 45-ös nemzedék — hadd nevezzem így — megfogyatkozott, de a tevékenységében olyan kvalitásokat mutatott, amelyekkel szakmai és morális tekintélyt vívott ki a Kádár-korszak pártemberei előtt. Ne felejtsük cl, hogy az én nemzedékem nem közvetlenül, hanem lépcsőzetes utakon állt kapcsolatban a pártközponttal. Sokunknak Aczél Györggyel jószerivel semmiféle kapcsolata nem volt; a párt értelmiségi és tudományos osztálya institutio non grata volt számunkra. De megvoltak a közvetítő személyek: például Ránki György, a toleráns reformer, ám őt magát is a barátai kapcsolták a központi bizottsághoz. Ez a lépcsőzetesség azzal a gyakorlati eredménnyel járt, hogy a párt is tudott befolyást gyakorolni ránk egyes kérdésekben — például hogy ne írjunk alá (marta-ügyben —, de nekünk is volt befolyásunk a tekintetben, hogy mi az, amit végképp nem tehetnek meg, hol van az a határpont, amikor azt mondjuk: Aczél pedig elmehet a... Ilyesfajta kommunikáció tehát volt, de mindkét fél megtartotta alapvető elveit: a pártvezetés a szovjet rendszerben való megmaradás, a lassú reformok politikáját, az ellenzéki közgazdászok viszont tartózkodtak, legalábbis a nyolcvanas évek végéig, annak nyilvános kimondásától, hogy az adott politikai keretek között alapvetően reformálhatatlan a rendszer. A történészek is pontosan tudták, hogy nemzetibb és demokratikusabb szemlélettel kellene dolgozni, mint amilyen szemléletet a marxista történetírás jelentett, de azért nem minden eszerint jelent meg a publikációkban. A modell, amelyről beszéltél, valóban úgy nézett ki, hogy a felülről szervezett társadalom politikai elitjében kialakult a szerepeknek az a piramidális rendszere, amelyen keresztül társadalmi és foglalkozási csoportok, így az értelmiség is integrálódott a rendszerbe. Tajmsztalataid szerint mitőlfügött az, hogy valaki melyik lépcsőjére áll be ennek a hierarchiának? Határozottan állítom, hogy e tekintetben volt bizonyos fokú szabadság, s ezt a Kádár-rendszer javára írom. Nem kényszerített morálisan vagy egzisztenciálisan a feltétel nélküli igazodásra. Inkább a kedvezmények megvo-