Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

gek átfogó, központi kategóriájának tartják. Az életmódnak ilyen totális értelmezése, még ha a termelési szférát, a munkavégzés körülményeit is beleértjük, akkor is vitatható. Főleg azt vitatom, hogy az életmód határozza-e meg a termelő munka feltételeit, és azt állítom, hogy fordítva áll a dolog: a termelés szintje, jellege, feltételei befolyásolják a társadalom és az egyes rétegek életmódját. Azt viszont nemcsak elfogadom, de magam is vallom, hogy az életmóddal egy adott társadalom mindenoldalúan jellemezhető. Az életmód valóban magában foglalja az élettevékenységek teljes körét, és szorosan összefügg az életvezérlő elvekkel és eszményekkel: a társadalmi mentalitással és értékrenddel is. A témakör ilyen jelentékeny kitágítása szükségképpen felvet két elvi kérdést: a struktúra és az életmód, illetve az értékrend és az életmód viszonyának kérdését. Már utaltam rá, hogy a társadalom osztályszerkezete alapjában, tendenciaszerűen meghatározza vagy legalábbis erősen befolyásolja az egyes osztályok, az egyes rétegek élet- és gondolkodásmódját. Az egyént, a családot elsősorban a közvetlen társas környezete neveli, formálja. A gyerekek ösztönösen követik környezetük magatartását, szokásait, a családi, a közösségi hagyományokat, röviden: egy történetileg kialakult és átörökített szokáskultiirát. Ehhez járul, hogy a családtól az iskoláig, az egyházig és a társasági körig nevelő hatások is érik az egyént, korunkban nemcsak tudatos, de rendszeresen átgondolt és kifejtett ráhatás, amit indoktrinációnak nevezhetünk. Nagy szerepet játszik tehát az életvitel és gondolkodás alakításában a minta; kiváltságos és jobban szituált rétegeknél a presztízs őrzése és kifejezése, feltörekvő rétegeknél a presztízs tisztelete és vonzása: a divat, az utánzás, a valóságos helyzetnél magasabb szint látszatának keltése. A társadalmi struktúrában elfoglalt hely, főként a csúcsokon — olykor tételesen is szabályozott, többnyire íratlan megegyezés alapján követett — életmódmintákban, szimbólumokban fejeződik ki. Gondoljunk csak az arisztokrácia jól leírható életmódelemeire: a kastélyra, a hintóra, a cselédségre, a nevezetes vadászatokra, a kaszinóra, az endogám házasodási szokásra, vagy a nagyburzsoázia fővárosi palotáira, klubjaira, igazgatósági tagságaira, műpártolására, színházi-operai páholyaira, testestokás-szivaros karikatúráira, vagy általánosabban: a nagyvárosi kerületek, lakónegyedek, elővárosok, sőt egyes utcák jól elkülönülő szociális arculatára, „szociális topográfiájára.": Ezzel természetesen nem azt akarom bizonyítani, hogy az osztályhelyzet szorosan determinálja az életmódot. Nem, csak tendenciának tekintjük, olyan szabálynak, amelytől minden irányban nyílik eltérés. Az egyik eltérés abban mutatkozik, hogy egyazon osztály vagy réteg különböző típusai, különböző etnikai, vallási, foglalkozási közösségei egymástól jelentékenyen eltérő módon élnek, munkálkodnak, gondolkodnak. Nyilvánvaló, hogy a burzsoázián, az értelmiségen, sőt a munkásságon belül is eltérő életvitelű csoportokat találunk. Ha alaposabban megnézzük ezeket az életmódbeli különbségeket, akkor az értékeszmények és a mentalitás különbözősége mögött sok esetben az objektív létfeltételek különbségeit találjuk. Vegyük