Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

dott szabálya szerint névátírásoknál az illető nemzet fonetikáját fogadják el. így írjuk mi Masaryk (nem: Maszarik), Havlicek, Novomesky, Tiso nevét a cseh és a szlovák helyesírás szerint, és így kívánjuk ezt a magunk neveinél is. Mi Leos Janáceket írunk, és a legkevésbé sem tapsolnánk, ha szomszédaink Vojtech Bartókról, Andrey Adyról, Stefan Secianskyról, a Kredit című antifeudális mű szerzőjéről emlékeznének meg. A szerkesztő átírási módja nem is következetes. A Cáki, a Dörfi mellett Herbenstein-t, Morgenthaler-t, Rosswurm-ot, Pitschhoffer-t ír. Miért nem Pichófer és miért Batán? Diszkrimináció vagy kebelbarátság? Örömünket még jobban lerontja az egykori magyar családnevek szlovákosítása. A Perényiből Perinsky, a Szuhayból Suchansky, a Rutkayból Vrutocky, a Palugyaiból Paludzsky, a Gyürkyből Durkovsky lett. A szerkesztő arra hivatkozik, hogy a szlovák irodalom ilyen formában használja a nevet, sőt, arra is akad adat, hogy a család egyikmásik tagja így is írta a nevét. E gyakorlatban különösen kirívó a helységnevekből képzett személynevek átírása. Ahol ugyanis az alapul szolgáló helységnévnek korabeli vagy mai szlovák megfelelője van, ott a szerkesztő „anabaptizált", űjrakeresztelt. így lett a Szent-Iványiból Svatojánsky, a Szentkeresztiből Svätokrizsky, az Árpáddal jött Divék nemzetséghez kapcsolódó Újfalussyból Novovesky, a Magassyból Horeniczky, mert hiszen — olvashatjuk — a Magassyak Pozsony (Bratislava) megyében éltek, és nyilvánvalóan a vágbesztercei járásban lévő Horenice helységről vették a nevüket, így (?) lettek Magasy, majd Magassyak. Kicsit nyakatekert okoskodás. Node hogyan lett a Péchy családból Pecovsky? Még egyszer hadd hangsúlyozzuk: a név személyes tulajdon, használata személyi jog, a történelmi valóság és a személyi jog sérelme nélkül nem lehet utólagosan „nacionalizálni", a magyarok esetében sem, hiszen a kiadvány a német és egyéb neveket eredetiben meghagyja. Mi magunk utasítanánk el azt az abszurditást, ha valaki Bognár Jánosnak keresztelné el Ján Kollárt, a szlovák nyelvújítót, Király Janinak Jankó Král-t, a forradalmár költőt. Agyagos Andrásnak Andrej Hlinkát, a néppárti pappolitikust, Újhelyi Lászlónak Laco Novomeskyt, a jeles szlovák írót. Nem nevezzük Patak Sebestyénnek Sebastian Bachot vagy Csirke Györgynek Georg Händelt, és meghagyjuk Herman Ottónak neves természettudós politikusunkat, és Goldberger Leónak a textilgyárost, ha már ők ragaszkodtak ősi nevükhöz. Es nem örülnénk, még ha nem állnak is közel szívünkhöz, ha Fehérváry Gézát Weissenburgnak, Belohradskynak, Tisza Istvánt Stephan Theiß-nek, Tisa-nak, az említett Péchyeket Fünfkirchnernek vagy KolozsváriGrandpierre Emilt Kluzsky-Grandpierre névre (hiszen a francia maradhat) fordítanák szomszédaink. A legkevésbé pedig az indítékkal és tendenciával érthetünk egyet. Amikor az alig torzított Sentpéteri Ján névnél megakadt a szemünk, és beleolvastunk az indokolásba, megnyugodtunk: az csak időleges maradiság. Ha a kutatás a jövőben kimutatja, hogy Szentpéteri Szlovákiából származik, akkor Svätopeterskynek fogják majd nevezni. És miért ne mutathatná ki ezt a buz-