Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

Párhuzamosan halad a művészeti és irodalmi ismeretterjesztés is. A hatvanas évek szecessziós divathulláma nálunk is átvonult, kissé rehabilitálva a bécsi és a budapesti szecessziót. A felfedezés örömét nagy irodalmi művek fordítása teszi teljessé. Katalógus helyett (amely aműgyis hiányos lenne) álljon itt három reprezentatív név és mű: Canetti: Káprázat, Karl Kraus: Az emberiség végnapjai és Musi/: A tulajdonságok nélküli ember című kötetei. Maradjunk Musilnál, a korregény keltette revelációnál. Ki az ő „tulajdonságok nélküli" osztrák embere? A közösségéből kihullott, csoporthoz, párthoz, utópiához nem kötődő, otthontalan értelmiségi ő, aki önmagát is, a külvilágot is és a kettejük viszonyát is egyfajta relativizált lehetőségként éli á. Szociális eloldottságát, rétegközi „lebegését" nemzeti identitáshiány vagy zavar tetézi. Kora gyerekkorától a hovatartozás súlyos próbáit kell kiállnia. Érzelmeiben nem német, nem részese a Reich nacionalizmusának. Osztrák hazaszeretete pedig fölöttébb bonyolult dolog. 1867 előtt legalább létezett egy német államnyelvű, centralizált összbirodalom (Gesamtstaat), s aki vele azonosulni tudott, az osztrák patriótának számíthatta magát. A kiegyezés azonban mindent megzavart. A kettős Monarchia lakói nehéz feladat elé kerültek: „... császári és királyi osztrák-magyar hazafiaknak kellett érezniök magukat, egyszersmind azonban királyi magyarnak vagy császári-királyi osztráknak is... Az osztrákoknak persze sokkal nagyobb erőfeszítést jelentett ez, mint a magyaroknak. Mert a magyarok először is és legvégül is csak magyarok voltak, ... az osztrákok viszont először és eredetileg sem voltak senkik és semmik", és voltaképpen „osztrák-magyarnak" kellett volna érezniök magukat. Hiszen maga Ausztria is meghatározatlan, elmosódó fogalommá vált. A birodalom két része úgy illett egymáshoz, „... mintegy piros-fehér-zöld kabát egy fekete sárga nadrághoz; a kabát önmagában is megállt, a nadrág azonban csak egy már meg nem levő, ezernyolcszázhatvanhétben szétszakított fekete-sárga öltöny maradéka volt." Az „ausztronadrág" hivatalosan „a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok" nevet kapta, ami már csak kimondhatatlansága és látszólagossága miatt is roppant hovatartozási zavarokat okozott. Hiszen ha egy osztrákot megkérdeztek, hogy „ki légyen s mi légyen ő, természetesen nem felelhette: A birodalmi tanácsban képviselt, nem létező királyságok és országok fia vagyok..." így hát inkább csehnek, lengyelnek, olasznak, horvátnak vallotta magát, ha az volt a nemzetisége. De minek vallotta magát egy valóságos osztrák, a kettős Monarchia hű állampolgára? No persze osztráknak, csakhogy egyre kevésbé tudta, mit is takar az egykoron állampatrióta identitás. Az identitászavarok leküzdésére volt hivatva a „Párhuzam-akció", a Ferenc József hetvenedik — 1918-ban esedékes — uralkodói jubileumának megünneplésére szánt mozgalom. Az akció szervezői, az arisztokrácia, a hivatalnoki és nagypolgári elit ráérő tagjai valami nagy célt, megváltó eszmét keresnek, valaminő osztrák világbékét, egy Világ-Ausztriát, amely a marakodó nemzetekre és népfajokra szakadt