Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

Kosáry: Bizonyára nem, a társadalom egészét kell figyelembe vennünk. Azt a közeget vagy éppen közegellenállást, amelyet a társadalom az új művekkel szemben kifejt. És itt kapcsolódik a több réteg, a több szint megfigyelése az új gondolati, művészeti tendenciák kérdéséhez. Amikor ugyanis, mondjuk, a 18. században a felvilágosodás mint új gondolati tendencia jelentkezik, figyelembe kell vennünk azt a nagy hagyományos közeget, amelyben megpróbál érvényesülni, és amelyet még egy korábbi, vallásilag erősen kötött régi típusú gondolkodásmód jellemez. Enélkül a közeg nélkül a felvilágosodás harcai nem volnának érthetőek. Németh G.: Ha az esztétikumon keresztül megnyilatkozó emberi lényeget akarjuk megtudni, akkor valóban a nagy művekre kell összpontosítanunk. A hatás felméréséhez viszont az alattunk húzódó rétegek kultúráját is mindenképpen tekintetbe kell venni. A társadalom rétegeltségc nélkül a társadalom művészi funkcióihoz egyszerűen nem lehet közeledni. Hanák: E beszélgetésből a művelődéstörténet új koncepciója bontakozik ki. Ez egyesíti magában a történetírás társadalmi alapozású extenzív totalitását és az irodalom, a művészet történetének intenzív totalitásra törekvő látásmódját. Mennyiben és hogyan kellene ezt a mai oktatásban, művelődéspolitikában figyelembe venni? Kosáry: Sokszor esett szó arról, hogy integrációs törekvéseket kell a történelemoktatásban érvényesíteni. Ez nagyon helyes, de integrálni természetesen csak meglevő jelenségeket lehet. Ha a művelődéstörténet a maga eredményeivel, a különböző szektorokkal, a zene, a képzőművészet, az irodalom eredményeinek bevonásával olyan gazdag spektrumot ad az oktató kezébe, amely alkalmas arra, hogy az egyszerű politikatörténeten vagy a gazdaságtörténeten túl valami megragadható és jól meg is maradó egységet adjon át a tanulóknak. Hanák: Az iskolai oktatásban és az iskolán kívüli népművelésben sok panaszra és zavarra ad okot, hogy nem fut szinkronban együtt a történelem, irodalomtörténet, művészettörténet, hogy az emberek fejében nem áll össze egységes képpé egy-egy kor. Széttöredezett a történelem és a kultúra képe, tehát a valóság totális együttlátásának képtelensége jellemző oktatásunkban. Nos, ha valamiben összekapcsolható a tudománya gyakorlattal, a tudósok elméleti fáradozásai a gyakorlat követelményeivel, akkor az kiváltképpen a korszerű művelődéstörténet lehet.