Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

vaskor vagy egy távoli kultúra, mondjuk a jávai kultúra vizsgálatánál. Itt még sokat tanulhatunk az antropológusoktól. Hanák: Elvben ez meggyőző, csak hát hogyan valósítható meg a gyakorlatban? A történésznek hétszer kellene születnie: egyszer antropológusnak, egyszer régésznek, egyszer irodalmárnak, művészettörténésznek és így tovább. Vagy legalábbis hétféle nyelvet kellene megtanulnia, az antropológiáét, a régészetét, a nyelvészetét, a művészetét stb., hogy a szerszám, a csont, a nyelv a műalkotás mélyére, belső szövetébe hatoljon. Hogyan végezheti el a történész a nyelvi-strukturális vagy az esztétikai elemzést? Schorske: Hát van némi igazságuk a szakágakban dolgozó kollégáknak, akik nem tartják minderre kompetensnek a történészt. Valóban, károkat okozhat, legalábbis nem könnyíti meg a megértést, ha mi a műalkotás tartalmát közvetlenül ideológiai formákba szorítjuk, a politikai vagy társadalmi ideológia fogalmaiban fejezzük ki. Ez ellen már fellépett Bécsben a századvégen az új művészettörténeti iskola. Alois Ricgl — az elsők között — komolyan vette a stíluselemzést, amin szorosan strukturális elemzést értett. De ő volt ugyanakkor az, aki felvetette a művészi szándék és az egész kultúra közti viszony problémáját is: hogyan, milyen sajátos vizuális vagy muzikális nyelven fejezi ki a művész az eszméit. Egyszóval, a művészettörténetben megvan az a hagyomány, amely a stíluskérdéseket a kulturális és társadalmi kérdésekhez viszonyítja. Hanák: Egyetértek Önnel, nem elég az ideológiakritika, valamilyen műalkotás csupán eszmei mondanivalójának kihámozása, kiváltképpen nem, ha nem a műelemzéshez, a sajátos esztétikai nyelv elemzéséhez kapcsolódik. De ha ez így van, akkor új érvvel, az Ön érvével kiegészítve kell megismételnem a kérdést: vajon megtanulhatja-e a történész az egyes kultúrtörténeti szakágak sajátos nyelvét? Vajon nem fenyegeti-e az a veszély, hogy művészettel, irodalommal, filozófiával, pszichológiával is foglalkozva, menthetetlenül dilettantizmusba keveredik? Schorske: Ilyen komoly veszély feltétlenül fennáll. Senki sem lehet mester valamennyi kultúrtörténeti ágban is, egyúttal a társadalomtörténetben is. De talán elégséges alaposan elmélyülni egy művészi ág nyelvének, szimbólumainak, kifejezési formáinak tanulmányozásában, megérteni a nyelvek közti hasonlóságokat és különbségeket, és akkor már könnyebben felismerjük egy-egy kor gondolkodásának sajátos jellemvonásait. Hanák: Érdemes lenne ezt a gondolatot valamilyen példával megvilágítani.