Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

A halál ugyanis pénzbe került, sok pénzbe, és egyre drágult, ahogyan a sírig és azon túl minden mozzanata üzletté vált. A halottasházat, amelyet egykoron a család, a kis közösség díszített, a temetkezési vállalat szakemberei öltöztették gyászba. A szállítást, amely a városban egyre inkább felváltotta a gyalogos gyászmenetet, ugyancsak meg kellett fizetni. A nagyúri halottat már a 19. század elején is hatlovas gyászkocsi szállította, a módosabbakat négylovas, az egyszerűbb közembert kétlovas kocsi, és csak a nincstelen, elhagyatott koldusféléket vitték talicskával. Már a ravatalnál és a szállításnál kezdődik a pompa, panaszkodik az egyik pesti krónikás, és még a szegény emberek is eladják kis értékeiket, hogy legalább kétlovas kocsin vihessék halottjukat a temetőbe.

10 Mindez azonban csupán mellékes kiadás volt a nagy érvágáshoz, a sírhely és a temetés költségeihez képest. A sírhelyek felett, amint láttuk, túlnyomórészt a főváros, kisebb részben egyes egyházak rendelkeztek. A szertartást is az egyház végezte, magát a temetkezést tőkés vállalatok bonyolították le. A temető rangjától és az építmény díszétől függően 9. A közegészségügyről szóló 1876. évi törvényt kiegészítette az 1876. évi 31.025. sz., az 1889. évi 19.172. sz., az 1895. évi 54.919. sz. belügyminiszteri rendelet. Az 1908. XXXVIII. tc. a halottkémlelést a körorvos felügyelete alá rendelte. A halottkém minősítését, teendőit, a halotti bizonyítvány kiállításának szabályait, a temetés időpontjának szabályozását összefoglalja a Halottkém! szolgálat kézikönyve. Bp., 1887. és kibővítve az A halottkémlelés kézikönyve. Bp., 1910. ío. „Nem hallgathatom el, hogy Pesten a Temetések nagy költséggel vágynak öszveköttetve, úgy hogy néha özvegyek vagy árvák a publikum bal vélekedését eltávoztatni kívánván, csak nem az egész hátramaradt vagyont kimúlt házastársok egy sírbolt (kripta) díja 1900-ban 100 évre 1000 és 8000 korona között mozgott, s amellett minden új temetkezésért 600 koronát, minden bontásért és befalazásért további 30-30 koronát kellett fizetni. A sírhelyek ára — a kettős díszsírhelytől a legegyszerűbb külterületi temető utolsó sorában fekvő dísztelen sírig— 1200 koronától 2 koronáig terjedt,

11 s ez önmagában is a rang- és státuskülönbségek sok száz variációját nyújtotta a temetkezőknek. A teljesen vagyontalan és rokontalan halottakat, az úgynevezett „gratis-hullákat" közköltségen, közös sírban, jeltelenül kaparták cl. Ha már ilyen drágák voltak a sírhelyek, Budapest város tanácsa igyekezett leszorítani a ravatalozás, szállítás és temetés költségeit. 1886-ban szerződést kötött az Első Magyar Szállítási Vállalattal. A vállalat kötelezte magát, hogy a magánköltséges halottakat egyenként, mértéktartó dísszel, a közköltségen temetetteket pedig közös gyűjtőkocsiban (de legfeljebb hat tetemet) szállítja, viszonylag csekély, 2-től 10 koronáig terjedő díjazás fejében. A temetői ravatalozás, akárcsak Bécsben, négy osztályú volt, díjtétele 10-től 80 koronáig terjedt — vagy szülőik eltakarítására költik, és józaneszű ember sajnálkozva tekinti (az)... aranyozott keményfa koporsóknak, selyem szemfedőknek a földbevaló ásását, s más egyéb haszontalan költségeket." Patacsich József: Szabad királyi Pest városának leírása. Pest, 1831.69. old. — Hasonló véleményt alkot a kortárs Franz Schorns: Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungarn. Ofen, 1821. és Vollständige Beschreibung der Freysadt Ofen. Ofen, 1822. H. Fővárosi Közlöny, 1901. 34. sz. 641-642. old.— Szántó Béla, i. m., 790-791,802-805. old. 12. Szántó, i. m., 802-803. old. — Az ingyenes temetés „szégyenéről". Fővárosi Közlöny, 1920. december.