Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)
CSORBA LÁSZLÓ A folyamatos gyarapodás időszaka: 1815-1873
zik tehác Pest, Buda és Óbuda, hogy valóban képesek-e közösen világvárossá válni — és az eredmény több mint biztató. 1855ben kötik meg az első szerződést a hatóságok egy bécsi és trieszti tőkésekből alakuló légszcsz-társulattal, hogy a városegyesítés előestéjére már két gázgyár termelje a lángnak valót, és a három település évi 4 és félmillió köbméterrel táplálja a mintegy ötvenezer lobogó lángforrást. A vízellátást Buda oldotta meg előbb: egy járgányos szerkezet, majd 1856-tól Clark Ádám gőzüzemű vízműve nyomta föl a szűrt Dunavizet a Lánchíd mellől a Vár nyolc közktitjába. Pesten a mai Országház környékén fúrt kutakra települt az első ideiglenes vízmű, és a vezetékhálózat 1868 végén már 1 27 utcát és teret látott el. Ez a rendszer a városegyesítésig újabb kutakkal és főként a hatalmas kőbányai víztárolókkal gyarapodott. A csatornázás modernizálására azonban egyelőre még csak tervek születtek, és — immár a következő korszakban — több kolerajárvány nyomatékára is szükség lesz majd ahhoz, hogy végre megépüljenek a Dunával párhuzamos főgyűjtők és az a szivattyútelep, amely Budapesttől délre átemeli tartalmukat a folyóba. A modern nagyvárosi funkciók műszaki biztosításának egyéb területein is látványosan gyarapodtak az eredmények. 1868 és 1872 között csak Pest városa 2,5 millió forintot költött utcakövezésre, aszfaltozásra, és ha imitt-amott a frissen épülő házak alapjába, falába is került a trachit- és gránitkockákból, csak terjednek a burkolatok, s velük csökken a kocsiközlekedés első számú közellensége, a tengelyakasztő sár. Könnyebben futnak rajtuk a lóvontatású társaskocsik, omnibuszok is, bár a forgalom ugrásszerű fejlesztéséhez elengedhetetlen a sínek lefektetése. 1866. augusztus l-jén indult meg az első járat a mai Kálvin tértől a Kiskörúton és a Váci úton át Újpestig vezető vonalon, és a hatalmas bevételekből egyre-másra épültek az újabbak a Dtina jobb partján is; 1869-ben már lóvasúton lehetett kimenni Óbudára, 1870-ben pedig egy rendhagyó közlekedési eszköz nyit új utat a királyi Várba: a „legnagyobb magyar" kisebbik fia, Széchenyi Ödön gróf kezdeményezésére megépül a Lánchíd budai hídfőjétől a hegyre fölvezető sikló. 34 Az ifjabbik Széchenyi grófnak azonban nemcsak a közlekedésben, hanem a rohamosan fejlődő város egy másik problémájának megoldásában is voltak jó ötletei. Az ötvenes években csupán három ócska fecskendővel riogatta a hasonló létszámú pesti tűzőrség a háztetőkről a vörös kakast, így a nagyobb gyárak, üzemek kénytelenek voltak maguk gondoskodni a védekezésről. Angliai tapasztalatai alapján azután a gróf 1862-ben javaslatot tett egy önkéntes tűzoltócgylet megalakítására, de a félkatonai szervezettségtől rettegő önkényuralmi hatóságok huzavonája miatt csak a kiegyezés előestéjére tisztázódtak a bürokratikus viszonyok. Az új helyzetben már a hivatásos állomány alkalmazása előtt sincs akadály (erre szintén Széchenyi tett javaslatot), így 1870 januárjában, a belvárosi tűzoltószertárban az önkéntesek, alig egy hónappal később, februárban pedig — a belvárosi 34. Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten. Bp., 1930. közművelődési leírása. Szerk.: Gerlóczy Gyula-Dulácska Géza. 83-109. old.; Budapest és környéke természetrajzi, orvosi és III. Bp., 1879.34-87. old.
