Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)
CSORBA LÁSZLÓ A folyamatos gyarapodás időszaka: 1815-1873
ségcs polgári nemzet megteremtéséhez. Mindezek tudatosításával Széchenyi egyben megadta a hídnak mint ősi jelképnek a magyar nemzettudat számára érvényes új tartalmát: a rendi-feudális múltból kibontakozó és a modern polgári társadalom felé igyekvő Magyarországnak lett máig érvényes szimbóluma. 28 A tervtanulmány Széchenyi angliai tapasztalatgyűjtése alapján készült, cs ő választotta ki a finanszírozót — a görög származású Sina György bécsi bankárt — csakúgy, mint a megvalósítás kulcsembereit, két angol névrokon mérnökembert: a tervező William Tierney Clarkot és a munkálatokat a helyszínen irányító, nálunk meghonosodó (dark Ádámot. Az országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben adta áldását a vállalkozásra, az építkezés 1839-ben kezdődött, és az alapkövet a napóleoni háborúk jeles osztrák hadvezére, Károly főherceg tette le a pesti oldal zárgátjában, 1842. augusztus 24-én. A láncok kifeszítésére 1848 nyarán került sor, és a szabadságharc idején az ideiglenes pályatesten már oda-vissza masírozott barát és ellenség. Hentzi tábornok, Buda osztrák védője 1849. május 21-én, a honvédseregek győzelmét látva, alantas bosszúból a hídtest felrobbantását is megparancsolta, de ( 'laik Ádám előrelátása megakadályozta, hogy a tűzszerészek a lánckamrákhoz hozzáférjenek. A végrehajtással megbízott császári alezredes így csak a hídpályára kötözött puskaporos hordókba, pontosabban a hozzájuk vezető lőporos deszkacsatornába vághatta bele az égő szivarját, de rajta28. Csorba László: Széchenyi István. Bp., 1991.86-87., 90-93., 105-107., 1 21-124. old. vesztett: a hídtest helyett őt tépte darabok29 ra a robbanás. A kész Lánchídon Széchenyi már nem mehetett át soha életében, és a sors kegyetlen iróniája, hogy maga Julius Haynau táborszernagy, a szabadságharcot eltipró császári főparancsnok adta át a forgalomnak 1849. november 20-án. De ez a gesztus szerencsére nem vált rossz ómenné, és a jeles mű be tudta tölteni hivatását az ikervárosok egybekovácsolásában, segítve az árvíz miatt átmenetileg lassuló, de meg nem álló fejlődést. Az építkezések koordinálásában egyébként a legfontosabb szerep az 1838 októberében életbe léptetett Közönséges Építési Rendszabásnak jutott; egyöntetű volt ugyanis a vélemény, hogy igen sok esetben a hiányos és meg nem felelő építkezés miatt váltak a házak a jeges ár áldozataivá. Többen arra számítottak, hogy az újjáépítések során a pesti városközpont távolabb kerül a folyótól, de egyedül Csepelen ragaszkodtak hozzá a község és az uradalom vezetői, hogy átmentés területre költözzön a falu, megterveztetve a mai főtér és környékének szabályos, derékszögben érintkező utcákkal rajzolt szerkezetét. Miközben a márciusi forradalom eseményei vitathatatlanul jelezték Pest politikai központtá válását, a szabadságharc hadieseményei súlyos megpróbáltatást tartogattak az ikervárosok számára. A már többször említett Hentzi várparancsnok ugyanis — az ostromló honvéd hadsereg fővezére, Görgei Artúr tábornok figyelmeztetése ellenére — a végnapokban lövetni kezdte Pestet is, noha onnan egyetlen gránát sem 29. Spiro: I. m., 94. old.
