Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

CSORBA LÁSZLÓ A folyamatos gyarapodás időszaka: 1815-1873

a 18. században meghúzott vonalárok — által bekerített területnek. Említettük korábban, hogy a futóhomokos környék megkötését és egyben megfelelő séta- és pihenőpark kialakítását célozta már 1799-ben a Városliget — eredeti nevén városerdőcske, Stadtwäldchen — kialakítása. Nagyobb arányú rendezési munkálatokra azonban csupán 1818-tól került sor, hogy azután a harmincas évekig elhúzódjon a tó mögötti terület fásítása, továbbá keleti határán a — József nádor korán elhunyt leányáról elnevezett— Hermina-mező kertnegyedének parcellázása. A szintén a homokot megkötni hivatott fasori szőlőkben, vagy Mumbach Sebestyén doktor gyógyhatású „Vasfürdője" (a mai Munkácsy Mihály utca) környékén ugyanekkor pazar villák és díszkertek egész sorának építése indult meg, olyan ütemben, hogy a forradalom előestéjén már ez a környék számított a gazdagabb pesti polgárok és jobb módú hivatalnokok úri negyedének. A város északi határában a váci országút kiegyenesítése, fasorral beültetése kezdte vonzani a letelepülőket, elsősorban a műhely- és üzemttilajdonosokat. A soroksári országút viszonylag gyors kiépítésében viszont a mellette sorakozó katonai intézmények, a tábori raktár, a kórház, a sütöde és a szénaraktár játszhattak szerepet. A század első évtizedeiben az összes temetőt a vonalárkon kívülre költöztették. Lecsapolták az Üllői út menti maradék mocsarakat, és a sertésszállásoknak is a külvárosok határán kívülre kellett áttelepülniük. A kő19. Nagy: I. m., 266-271. old. 20. A temetőkre lásd Fejér Jolán: Budapest székesfőváros temetőinek története. Bp., 1933.83-90. old., Kőbányára bányai Ó- és Újhegyen a szőlők területe nem változott, de a szaporodó présházakat, kerti lakokat a szorgos szőlőmunkások helyett mindinkább a csupán pihenni, mulat20 ni vágyó polgárok látogatták. A rétek alatt pedig ott kanyargott a Rákos-patak, partján a magasabb vízállásnál meg-meglóduló Paskál-, Rákos- és Ördög-malmokkal, míg a kőbányai szőlőhegyek és a Városliget közti hatalmas homokos síkságról időnként óriási porfcllegeket indított az egyelőre még védtelen Pest felé a feltámadó szél. Ha nem is stagnált a reformkor évtizedeiben a magyar királyok ősi székhelye, Buda mégis jóval szerényebb gyarapodást mutathatott fel Pestnél. Ennek legalapvetőbb okát abban találjuk, hogy a polgárosodás gazdasági, társadalmi és szellemi energiái előtt szélesebb tér nyílt a Duna túlpartján. A szűkebb teret egyébként szó szerint vehetjük, amennyiben számos ponton valóban a természet, a domborzati viszonyok szabták a határt. De ide hatott a városnegyedek korai összeépülésén túl az a tény is, hogy a budai lakosság szívósan ragaszkodott a mezőgazdasági (főként szőlő)művelésre alkalmas területekhez. A Várban már nem volt lehetőség a 18. században kialakult településszerkezet megváltoztatására; hasonlóképp majd véglegesen rögzült a Víziváros telekbeosztása is. A hegytetőn élő előkelőségekkel szemben azonban ez az utóbbi negyed elsősorban a kereskedők világa volt: a híres budai országos vásárok idején nem volt talpalatpedig Schorns: I. m., 100-103. old.; Szálai György: Kőbánya története. Bp., 1970. 35-36. old. 2i. Nagy: I. m., 274-277. old.