Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)
CSORBA LÁSZLÓ A folyamatos gyarapodás időszaka: 1815-1873
2. Városigazgatás A napóleoni idők politikai-katonai fordulatai nem érintették sem Pestnek, sem Budának az előző században kialakult igazgatási rendjét. A tulajdonképpeni irányítás így a reformkorban is mindvégig, mindkét helyen a polgármester vezette ún. belső Tanács kezében volt: ez a testület az említettek mellett a városkapitányból, a főjegyzőből és további tizenegy élethossziglan választott tanácsnokból állt. Ok gyakorolták a kegyúri, rendészeti, vásárbíráskodási, vámszedési, mértékhitelesítési jogokat; elláttak iparhatósági feladatokat; kivetették a városi adókat, megválasztották az országgyűlési követeket, továbbá illetékesek voltak minden közigazgatási és igazságszolgáltatási, árva- és gyámhatósági, vagyonkezelési ügyben, intézték a belső választásokat, szabályrendeleteket alkottak, polgárjogot és díszpolgárságot adományoztak. Korszakunkra a kezdetben 24 tagú külső tanács, amely adóügyekkel, ellenőrzéssel, hitelesítéssel, egyes gazdasági kérdésekkel foglalkozott, már egybeolvadt Pesten a centumviratus, Budán a sexaginta vira tus intézményével. Eszerint ott száz, itt hatvan polgár csatlakozott a külső tanácshoz, majd gyakorlatilag össze is olvadt vele; e testületek tagjai alkották tisztújításkor magát a választőpolgárságot, és mivel önmagukat egészítették ki, ők voltak a létrejött képviselőtestület is, korabeli nevén a válasz7. Nagy: I. m., 300., 303. old, Vörös: I. m, 188-189. old. Lakatos Ernő: Budapestkörnyék 1848-ban. In: Tanulmányok Budapest múltjából. XII. Bp, 1957.316-323. old. tott polgárság. A tisztújítási rendszer változatlanul az 1755. évi királyi rendeleten nyugodott, amely az erre delegált királyi biztosnak tartotta fenn a jelölést nem csupán a főbb funkciók (polgármester, bíró, kapitány, tanácsos, szószóló, számvevő, pénztáros), de a választott polgári tagság esetében is. 8 A privilegizált polgárok zárt körének uralmát állandósító rendszer a polgári átalakulás reformkori alapozó szakaszában — többek között az országgyűléseken felvetett ún. városi ügy tárgyalásai során — már egyre több kritikában részesült. A liberális reformellenzék legjobbjai természetesen készen álltak arra, hogy orvosolják azt — a rendi szokásjogból eredő — torz gyakorlatot, amely a rendi országgyűlésen a szabad királyi városok követeinek összes szavazatát csupán egyetlen megyéével ismerte el egyenértékűnek. Addig azonban nem akarták megadni a fejenkénti voksolás jogát, amíg ezek a követek nem a városlakók összességét, hanem csupán pár száz kiváltságos érdekét képviselték. „Ismerek elveket — szögezte le pl. Kossuth Lajos, a reformellenzék vezérszónoka a városi hatóságoknak a lakosság általi közvetlen választásáról szólva a téma vitáján, 1848. február 18-án —, mellyeket akkor sem adok föl, ha semmi sem lesz a kir[ályi] városok kérdéséből, és ismerek illyen elveket a kir[ályi] városok körében is. Nyíltan kimondom, ha direct választás nem alkalmaztathatik mind a követekre, 8. Elnxmayer József: Budapest közigazgatási szervezete és alkalmazottai 1686-tól 1872-ig. Bp. 1936, 35-42,47M8. old.; Schmall Lajos: Adalékok Budapest székes főváros történetéhez. I. Bp, 1899.1-140. old.
