Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)
VARGA LÁSZLÓ Várostörténet: 1945-1956
mának 90 százalékában határozta meg; a leépítés mértékét (3485 fő) a főváros addigra már jelentősen túlteljesítette. Ez mind a kormányzati, mind a fővárosi közigazgatásban súlyos zavarokat okozott, így a kormány 1946. július 30-án újabb rendeletében lehetővé tette az elbocsátások 10 százalékának felülvizsgálatát. A túlteljesítés, ezzel párhuzamosan a közigazgatás megbénulásának hatására augusztusra tehát — átmenetileg — enyhült a politikai szorítás, az elbocsátottak egy részét valóban visszavették, az igazoló bizottságok befejezték munkájukat, s felülvizsgálat után több mint 2500 internáltat helyeztek Budapesten szabadlábra. A politikai tisztogatásoknak a közigazgatás szakszerűségére gyakorolt negatív hatását némileg ellensúlyozta az a tény, hogy számos olyan zsidó származású értelmiségi került állami vagy fővárosi pozícióba, akit korábban az antiszemita kurzus, majd a faji törvények kirekesztettek onnan, s ennek köszönhetően kevésbé kompromittálták magukat az előző rendszerben. Különösen a politikai rendőrség támaszkodott rájuk, a frissiben felemelt „népi káderek" mellett ők váltak a politikai tisztogatások végrehajtóivá. Ez fokozta az amúgy is meglévő antiszemitizmust, bár a fővárosban — egyes vidéki városokkal ellentétben — nem került sor nyílt pogromokra, sőt a magyarországi antiszemitizmus messze elmaradt attól a mértéktől, amely a szomszédos országokban vagy Lengyelországban ekkor kibontakozott. A budapesti zsidóság vérveszteségei, illetve a maradék zsidóság politikai mobilitása következtében Budapest már ezekben az években rohamosan elvesztette hagyományos polgári jellegét, hiszen a polgárság legfőbb bázisa a főváros lakosságának mintegy negyedét alkotó zsidó polgárság volt. Az említett veszteségek ellenére ekkor még mindig Budapesten élt a legnagyobb zsidó közösség Európában. A polgárság végleges felszámolása azonban a következő években felekezeti hovatartozástól függetlenül történt, s egyaránt sújtotta a keresztényeket és a maradék zsidóságot. A polgárság felszámolására indított újabb rohamot az 1951-ben foganatosított kitelepítések jelentették. Ez azt jelentette, hogy a hivatalos szóhasználattal „ellenséges fasiszta elemeknek" a határozat kézhez vételét követően 24 órán belül el kellett hagyniuk a fővárost, s számukra kényszerlakhelyet jelöltek ki. A rendelkezésre álló statisztikák szerint 1951. május 21. és július 18. között 13 670 főt kényszerítettek lakóhelye elhagyása. Többségük a Hortobágyra került. A kitelepítettek között volt Csorba János is, Budapest 1945 utáni polgármestere, az egykori antifasiszta ellenállás aktív tagja. A polgárság gazdasági likvidálását szolgálták a több lépcsőben végrehajtott államosítások. Elsőként (1945 végén, 1946 elején) a bányákat és a hozzájuk tartozó erőműveket államosították , majd 1946 augusztusában valamennyi villamos erőművet és a távvezetékeket, decemberben állami kezelésbe vették az ország három legnagyobb iparvállalatát, 1947 novemberében államosították a bankokat, majd 1948. március 25-én a száznál több munît Szabad Nép, 1946. március 6.
