Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

A színháznak, bár az anyagi gondok rendkívül gátolták szélesebb közönség ki­alakulását, korszakunkban sokkal számot­tevőbb kulturális és társadalmi szerepe volt, mint napjainkban. A Nemzeti Szín­ház, melynek szellemiségét régen is egy emelkedett nemzeti konzervativizmus jel­lemezte, Klebelsberg kultúrpolitikájának hatására a húszas évektől szinte megújult, s ezt elsősorban annak köszönhette, hogy igazgatójává Hevesi Sándort, a kiváló szín­házi elméleti szakembert és rendezőt ne­vezték ki. Hevesi működése alatt teljese­dett ki az olyan tehetségek művészete, mint Bajor Gizi, a korán elhunyt Pethes Imre, Odry Árpád; emellett a Nemzeti tu­datos újítóként hódította el a Vígszínház számos kiváló művészét (Tőkés Annát, Uray Tivadart, Pethes Sándort, Tímár Józsefet és másokat); megőrizve hagyomá­nyos szellemét, a színház műsorpolitikája változatosabb lett, több hely jutott a mo­dernebb kezdeményeknek. Hevesi Sha­kcspeare-ciklusa a korszak nagy teljesít­ménye volt. 1932-ben már nem újították meg Hevesi szerződését, s rövid átmenet után Németh Antalt nevezték ki igazgató­nak. Németh nem volt olyan nagy kaliberű szakember, mint Hevesi, de nem igazolta a korabeli bal- és jobboldal gyanakvásait (mint egykor avantgárd művészt, a jobbol­dal se fogadta örömmel): noha ő nem any­nyira az író és a színész munkájára, hanem inkább a rendezés és a díszletek látványos, újszerű megoldásaira figyelt (ennek egyik híres példája Az ember tragédiája előadásá­nak modernizálása), fő érdeme az volt, hogy a harmincas évek végétől kezdte elő­adni az új írónemzedék színdarabjait. így került sor a már régi szerző, Alóricz Zsig­mond után Németh László, Kodolányi János, Tamási Áron, Alárai Sándor színmű­veinek bemutatására. A budapesti polgárság igazi színháza a Vígszínház volt korszakunkban is, noha ré­gi lendületét némileg elveszítette; a Nem­zeti Színház művészi színvonal szempont­jából gyakran felülmúlta. De a változott körülmények között is ő jelentette a friss, modern polgári színpadot, s természetes, könnyed játékstílusával erjesztője maradt az egész magyar színművészetnek. Alűsor­politikájában persze részben a nem túl igé­nyes, szélesebb polgári rétegek ízléséhez idomult — a húszas években még alig múlt el év Alolnár Ferenc bemutató nélkül. Alolnár azonban mégiscsak színvonalat je­lentett, szemben a Vígszínház több, igény­telen házi szerzőjével (Lakatos László, Bus Fekete László, Bókay János stb.). Ugyan­akkora színház továbbra is kitűnt széles re­pertoárjával; a már klasszikusnak számító orosz drámákon (így pl. Gorkij Éjjeli mene­dékhely-évi) kívül gyakran játszotta Shaw, Hauptmann, O'Neil, Maugham, Th. Wilder darabjait is. Bemutatói közül kie­melkedett Csehov-sorozata és néhány út­törő mű színrevitele (pl. Brecht: Koldusope­ra, 1930). A harmincas években a régi nagy művészek, Csortos Gyula, Góth Sándor, Somlay Artúr mellett, új, kiváló művé­szeket szerződtetett (Dajka Alargit, Lázár Alária, Aíezei Aíária, Ajtay Andor, Tolnai Klári és mások). A Alagyar Színház közel állt a Vígszínház szellemiségéhez; korszakunkban nevéhez fűződik néhány maradandóan sikeres mű bemutatása: több Alolnár Ferenc darab, Szomory Dezső //. Lajos király-n, Heltai Jenő A néma levente című sikerműve (Bajor

Next

/
Thumbnails
Contents