Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

ga is rossz lakásviszonyok között élt, tudjuk, hogy szinte mindenütt voltak kiterjedt szegénytelepek: ilyenek voltak Budapesten a Mária-Valéria, az Auguszta, a lőrinci lakótelep, a sashalmi (a főváros egyik peremhelysége) Dühöngő, a ferencvárosi Lenke-utcai telep. Nem volt ritka jelenség, hogy ha egy-egy újabb állami vagy városi munkás-lakótelep „túl jóra" sikerült, csakhamar tisztviselőteleppé változott. így történt ez pl. a már korábban jórészt felépült, eredetileg munkástelepnek készülő Wekerle-teleppel, amely végül is 26 ezer embernek helyt adó tisztviselőtelepülés lett; így a budatétényi, vagy az újpesti városi házakkal, ahová ugyancsak tisztviselők költöztek. A nyugati nagyvárosokban viszont már csak ritkán találkozhatunk olyan nyomortelepekkel, amelyek Budapesten régebb óta fennálltak vagy éppen újonnan keletkeztek, s amelyek inkább a dél amerikai nagyvárosok külvárosaira emlékeztettek. Ilyen volt Budapesten a pestlőrinci Ládaváros, a pesterzsébeti Hangya-telep, a lágymányosi Indiánfalu, házaknak sem nevezhető bódéikkal; némelyikükben több ezer ember zsúfolódott össze. Alindezek mellett és ellenére a munkásság életviszonyai és életvitele elkerülhetetlenül bizonyos fokú modernizálódáson mentek keresztül: a villanyvilágítás számottevő terjedése, sok helyütt a háztartási gáz bevezetése, s más jelenségek: a közlekedés fejlődése, az új gépi technikák szélesebb körű megismerése, a népiskolák magasabb formáinak nagyobb látogatottsága, a rádiózás, a mozi, a tömegsport és a sportrajongás, a divat terjedése — legalábbis a képzettebb és fiatalabb munkásrétegekben — új folyamat megindulását jelezték: a munkásság erőteljesebb beépülését a polgári társadalomba. Sajátos jelenség volt viszont, hogy ezt az erősödő folyamatot nagyobbrészt nem annyira a visszaszoruló szakszervezeti- és munkásmozgalom közvetítette (a szervezett munkások tábora a harmincas-negyvenes években jelentősen lecsökkent), hanem a náci Németország hatására és segítségével megerősödő jobboldali radikalizmus, melynek 1938-tól néhány évig jelentős tömegpártja is megjelent: a Nyilaskeresztes Párt. Ez a párt az első, az egész országban immár titkos képviselőválasztáson, 1939 tavaszán a második legnagyobb pártként került a parlamentbe, s noha az autokrata-konzervatív, de ugyancsak szélsőjobb felé tolódó kormánypárt hegemóniáját nem veszélyeztette, különösen a szegényebb néprétegekben (így a szűkebb Budapestet körülvevő, régebben vörös övezetnek tekintett külvárosokban) nemcsak a szociáldemokrata pártot szorította háttérbe, hanem sok helyütt több szavazatot kapott, mint a kormánypárt. Ezt a helyzetet a munkásság körében nem csak a rossz, noha akkor éppen javulni kezdő szociális viszonyok hozták létre, hanem más tényezők is, közöttük a németbarátság erősödése. Ez a németbarátság nemcsak az antiszemitizmus terjedésével, még csak nem is a trianoni határok német segítséggel elért korrekciójával függött össze, hanem azzal is, hogy a szakmunkások egy része is Németországban a magas technikai fejlettséget becsülte; a magyarnál kevésbé merev, kevésbé hierarchikus társadalmat látott benne. A jobboldali radikalizmus nacionalizmusa viszont főleg az alsóbb munkásrétegekre hatott erőteljesebben. Ez a nacionalizmus a hivatalos úri-