Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)
LACKÓ MIKLÓS A két világháború között
Az Alföldi Cukorgyár bérháza a Szent István parkban 1938 „... ha egy-egy újabb... munkás-lakótelep «túljóra» sikerült, csakhamar tisztviselőteleppé változott. " más rövidebb ideig tartó, de a gazdaság teljesítőképességét ugyancsak rontó körülményeket; így a román katonai megszállás hónapjait, a termelőerők és a közlekedési eszközök nem lebecsülendő részének románok által végrehajtott rekvirálását. Az ország nemzetközi gazdasági kapcsolatai visszaestek; régi felvevőpiacai — részben az egész régióra jellemző elzárkózó gazdaságpolitika hatására, részben Ausztria és Németország súlyos helyzete, részben az új szomszéd országokkal kialakult ellenséges viszony következtében — összezsugorodtak. A gazdasági visszaesést rendkívül súlyos infláció kísérte. A nyugati hatalmak vezető körei, melyek Alagyarországban jórészt egy félfeudális urai által vezetett, nemzetiségeit