Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

beépült fiatal újságíró szereplője így beszélt: „Tudod, mi az érdekes? — szól feleségéhez, aki mögötte állt, s valamit tett-vett a szobában. — Nem vetted észre, hogy a vezető emberek, s nemcsak a közéletben, vidékről származnak? Érdekes, hogy Pesten mindenki a vidékről jött. - Mi olyan érdekes ebben? - Nos, érdekes, hogy Budapesten ez olyan természetes. - Ha valami természetes, biztos hogy nem sokáig marad érdekes" — válaszolja a felesége.'

0 A nagyvárosi élethez való hozzászokás, tudjuk, az új városlakók számára mindig nehéz folyamat. Az volt Budapesten bizonyos fokig még korszakunkban is. Forduljunk ismét az irodalomhoz. A konzervatív beállítottságú Gárdonyi Géza Az öreg tekintetes című, még az első világháború előtt írt kisregényében egy Budapestre települt idős földbirtokos tragédiáját írta le. Az öreg a nagyváros körülményeihez nem képes alkalmazkodni, s bár eleinte tetszik neki az érdekes város, közérzete fokozatosan kétségbeesésbe fordul, valamiféle otthonosságra csak a Józsefváros (Budapest legnépesebb kerülete) szegényei között lel, s elmagányosodásában egyre gyakrabban megy ki a város határába, hogy termőföldet lásson, végül szobájában szivaros dobozokban kukoricát kezd növeszteni. Korszakunkban ezek a problémák már nem voltak ilyen kiélezettek. De a szegény vagy teljesen nincstelen vidéki fclvándorlók még az első világháború után is komoly neio. Móricz Zsigmond: Az asszony beleszól. Bp., 1934. hézségek közepette élték át a fővárosba településből adódó életformaváltozásokat. Az új betelepülők részben ezért vonzódtak a város vidékiesebb peremterületeihez. „A kültelek — írta a modern városi élet szenvedélyes kutatója, W. Benjamin — a városnak az a része, ahol még kivételes állapot van érvényben, az a terület, ahol szakadatlanul, életre-halálra tombol a nagy harc a város és a vidék között."

11 Az adaptálódási a 20. századi új körülmények persze segítették is: a háborús évek a vidéki férfinépességet kimozdították szűkebb környezetéből, és egybekeverték városiakkal; a nagyváros sokrétű munkaerőigénye meszsze elmaradt ugyan a késő dualizmus korszakáétól, de az 1920-as évek konszolidációja után, majd a nagy gazdasági válság elmúltával, s főleg az új háborús konjunktúra éveiben (1938-1943) újra föllendült. Az új fclvándorlók közül azok, akik munkalehetőséget találtak — nemcsak az agrárproletárok, hanem a vidéki szegény iparos népesség is — zömükben a vidékinél jobb életviszonyok közé kerültek. Az országos átlagtól lényegesen eltérő volt a főváros népének vallási megoszlása is. Az ország trianoni területén 1910-ben a lakosság 63 százaléka volt katolikus, 1941ben kereken 65 százaléka. A kálvinisták aránya a népesség egyötödét tette ki (megjegyzendő, hogy a kálvinizmus, amely „a magyar" vallásnak számított, főleg a Magyarországon eredetileg igen nagy létszámú nemesség és a tiszántúli parasztság között volt elterjedve). Lutheránus a népesség kb. 6 százaléka volt, zsidó vallású 191011. Wolter Benjamin: Városképek. Kommentár és prófécio. Bp.

; 1969.73. old.