Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

VÖRÖS KÁROLY A világváros útján: 1873-1918

nyerstermékek és alapanyagok tekintetébenjelentetthatalmas igényeket: kiterjedt ez az igény a hazai gazdasági szerkezetben még a 20. század elején is csak kis- és kézműipari munkaszervezetben előállított, elsősorban katonai ruházati és felszerelési cikkekre, egyes különleges élelmicikkekre is. A háborű viszonyai között a hadsereg ellátása nem épülhetett az egyes kis- és kézműipari termelőkkel vagy akár csak a termelők különböző szakmai kooperációival való aprólékos kapcsolatokra. Ezek helyett minél kevesebb, de a rendkívül kiterjedt kistermelői hálózatokat felelősséggel szervezni és mozgatni képes vállalkozóra volt szüksége. Az egyes termelő és a hadsereg közé így lépett be a kisüzemi termelést egy cél szolgálatában megszervező s a kívánt minőségű áru határidőre történő szállításáért anyagilag is felelősséget vállalni képes hadseregszállítók viszonylag széles rétege. Ezzel itt is kibontakozott és megerősödött a monopólium-jellegű koncentráció, amely egyszersmind budapesti koncentráció is volt. Budapest kiskereskedelmében a városegyesítés és a millennium közötti negyedszázad erőteljes fejlődést hozott magával. A városfejlődés 1881-ig — amellett, hogy tovább növelte a tömegeket alapvető cikkekkel ellátó, szegényes ágazatok önállóinak számát, köztük elsősorban a szatócsokét, a házalókét, kofákét — megteremtette, illetve megerősítette a már magasabb színvonalú, a városi életformák kialakulásával összefüggő kiskereskedelmi tevékenységeket is: a rőfös kereskedőét, a rövidárusét, az élelmiszerfogyasztási szokások változásának jeleként pedig a fűszeresét. 1881 és 1890 között új szakmák futottak fel: a divatcikk-árusoknak nemcsak a számuk nőtt kétes félszeresére, hanem segédeik száma is megnégyszereződött. Csaknem kétszeresére nőtt a ruhakereskedők száma. 1896 és 1914 között a megelőző periódus kiskereskedelmi fejlődését meghatározó belső tényezők: tehát a népességszám alakulása és az igények további városiasodása, lényegében ekkor is változatlanul érvényesültek. Ha ugyanis általában az élelmiszerkereskedők és a textilkereskedők csoportjában a növekedés már nem is volt nagyobb, mint ahogy a kereskedelem önállóinak létszáma általánosan növekedett, a díszmű-, divatáru- vagy fűszerkereskedés terén — tehát a legsajátosabban városias ízlés és tömegigény kiszolgálására berendezett üzletágaknál — az önállók számának növekedése jóval nagyobb arányú volt. A vendéglátóipar különböző ágai (pálinkamérés, kocsma, vendéglő, kávémérés, kávéház) közül a millennium évére a növekedés súlypontja a kávéházakra esett, ami elsősorban a társadalmi mozgásokra vezethető vissza. Egyrészt az erősödő kispolgárosodásra, amely a kocsmánál vagy a vendéglőnél urbanizáltabb, a fogyasztás polgáriasabb típusához kötött környezetet igényelt, másrészt a hivatalnoki, értelmiségi elemek erősödésére, valamint arra, hogy a társas együttlét függetlenült a családtól, s c rétegekben is megnövekedtek a munkamegosztás kategóriáit tükröző szakmaivilágnézeti alapú kapcsolattartás iránti igények. 1896 és 1914 között a város különböző vendéglátóipari üzemeinek száma tovább növekedett. A századvég hasonló adataival egybevetve, a fejlődés mennyiségileg arányos a népességszám növekedésé-