Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

VÖRÖS KÁROLY A világváros útján: 1873-1918

jának, egy pedig az I. kerületben a „szabad polgárok" által megválasztott képviselőnek jutott. Vázsonyi többek között követelte a virilizmus és a cenzusos választójog eltörlését; önálló progresszív városi adó bevezetését; a gáz, a világítás és a közúti vasutak községesítését; szociálpolitikát, melynek során a város többek közt üzemeinek és a vele szerződött vállalatok munkásainak is méltányos munkafeltételeket biztosít; ingyenes népoktatást; általában is a kispolgár és a munkás védelmét. A század első éveire a parlamenti képviselőválasztások eredményeit így már jelentős mértékben Budapest helyi problémái vagy legalábbis az azokból táplálkozó indulatok kezdték befolyásolni. Btidapest állásfoglalásaiban így az országban elsőnek jelentek meg szervezőerőként az országos politikai formáktól elszakadó valóságos és budapesti társadalmi problémák — és az ezeknek megfelelő programok alapján álló politikai szervezetek. A választójogosult polgári-kispolgári népességnél továbbra is meglevő közöny természetesen némileg oldódott akkor, mikor a választópolgár reális lehetőségeket látott sorsának átformálására. Az 1905-1906. évi politikai válság, majd a koalíció uralmának évei valamennyi várospolitikai csoportosulás éles konfliktusok közti mozgását és a frontok tisztázódását hozták magukkal. A fővárosnak a Fejérváry Géza-féle kormánnyal szemben tanúsított ellenállása miatt a kormány 1906. február 19-én a város élére királyi biztost nevezett ki, aki felfüggesztette a főváros autonómiáját. Az apparátus ezek után zavartalanul dolgozott tovább, egészen április 8-ig, mikor a szövetkezett ellenzéki kormány kinevezésével az alkotmányos állapotok helyreálltak. Az új kormány azonban nem volt megelégedve Budapestnek a válság hónapjaiban tanúsított valóban lagymatagellenállásával, ráadásul ellenszevvel nézte közgyűlésének köztudottan a régi kormánypárthoz húzó többsége miatt. A törzsfőnökök, akiknek viszont nem volt nehéz felismerniük, hogy az új helyzetben a közgyűlésben nem folytatható a hajdani kormánypárti politika, az új kormánnyal viszont nem szimpatizáltak, pozíciójuk átmentése érdekében egy harmadik utat választottak: csoportjaiknak sajátlagosan városi párttá történő átalakításával kezdtek kísérletezni. Ilyen szempontból azonban csak az egyetlen, valóban városi programmal indult •— bár ellenzéki — közgyűlési csoportosuláshoz, a demokratákhoz fordulhattak, akiknek vezetője, Vázsonyi végül is hajlamosnak mutatkozott a hajdani V., VI., VII., VIII. kerületi kormánypárti törzsfőnökökkel történő fúzióra, beolvasztva csoportjaikat saját városi demokrata pártjába, mely ilyen módon, mint polgári demokrata községi párt, a városháza urává lehetett. Erejének első próbája — még mielőtt a fúzió formálisan létrejött volna — az volt, hogy a polgármesteri állásra sikeresen megválasztatta saját jelöltjét: ekkor került a polgármesteri pozícióba Bárczy István. E városi pártkoalíció hamarosan felbomlott, ám alig egyéves fennállásával mindenesetre lehetővé tette a törzsfőnökök politikai átmentését. Vázsonyi pozíciója azonban annyira megszilárdult, hogy nem lehetett többé megkerülni, sőt, helyzete, tekintélye csakhamar tovább erősödött. Pedig a nagy községi párt felbomlásától kezdve a közgyűlési erőviszonyok las-