Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

VÖRÖS KÁROLY A világváros útján: 1873-1918

az ipari, akár a közlekedési munkásság esetén ekkor már el nem tűrhető — kulturálatlansága korlátozta. A város gyorsan megnőtt, modern (elsősorban gyár-) ipara egyrészről nagyon is igényelte a munkaerőt, másrészről viszont egyre kevésbé tudta használni a műveltségnek még az alapelemeivel sem rendelkezőket. Valószínűleg c körülmény felismerése ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a legképzetlenebb elemeket visszatartsa a Budapestre való felköltözéstől. Ezzel viszont a munkaerőutánpótlás mindkét — keresleti és kínálati — oldalán megindult a régi értelemben vett napszámosság eltűnése. E kategóriák alakulása azonban már átvezet bennünket az ipari munkásságot kialakító folyamatokhoz. Az 1880. évi alig 50 ezernyi ipari munkásság 1900-ra már két és félszeresére, mintegy 125 ezer főre növekedett. Az elsősorban a gyáriparban lezajlott létszámnövekedés a budapesti munkásságon belül főként a szakmunkásság arányát erősítette tovább. A napszámosság csökkenése és a szakmunkásság növekedése — illetve az ezek mögött álló műszaki és szervezeti fejlődés — természetes módon együtt járt egy új munkáskategória, az előmunkások, a művezetők rétegének kialakulásával. Korszakunk a proletariátus egy másik igen jellegzetes rétegének megjelenését és megerősödését is magával hozta, a közlekedésben dolgozó fizikai munkásokét: vasutasokról, hajósokról, a közúti vasúti közlekedés fizikai dolgozóiról van szó. Budapestnek az országos közlekedésben kialakult szerepe folytán e rétegek a főváros proletariátusában különös jelentőségre tehettek szert. Létszámuk, mely 1870-ben még csak 3 ezer volt, 1890-re elérte a 10 ezret, a századfordulóra pedig 15 ezerre emelkedett. A millenniumtól az első világháborúig tartó időszak Budapest társadalomtörténetében nemcsak általában a proletariátus, hanem ezen belül az ipari munkásság számbeli növekedésének korává is vált, ám a munkásság struktúrája, belső szerkezete is megváltozott. A nagyipari munkásság ekkor vált a budapesti ipari munkásságnak valóban nagyobbik részévé. A nagyüzem utalkodóvá válása Budapest iparában pedig tovább erősítette a munkásság szakosodását és (először csak szakmai) differenciálódását. Az átalakulás további fontos mozzanata a munkásság összetételének személyi megváltozása volt: a munkásság felfrissült, megfiatalodott. A bontakozó gyáripar vonzóereje, kivált az 1900-as évek vége felé, fiatal férfiak újabb nagy tömegeit indította el Budapestre. Mindez együtt járt a tanult szakmunkások iránti kereslet minden korábbinál erősebb megnövekedésével is. Az átalakulás következő jellegzetes vonása a női munkaerő létszámának nagyarányú növekedése volt: a gyarapodás egyre nagyobb része az iparra jutott. A statisztika — a változás további fontos mozzanataként — egyrészt azt mutatja, hogy a budapesti ipari munkásság munkabérei 1900-1910 között általában erősen nőttek, másrészt arról tesz tanúságot, hogy a budapesti munkásság bérviszonyai az országos viszonyoktól — a budapestiek előnyére— jellegzetesen különböztek. Annál váratlanabb mozzanat a munkásság egyre erőteljesebb fluktuálása az egyes munkahelyek között. E fluktuáció egyrészt összefüggött az ipari ciklus változásaival, s ennek nyomán a gyárak kíméletlenül ra-