Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

VÖRÖS KÁROLY A világváros útján: 1873-1918

dásnak csak a küszöbéig jutott el, ott téltorlódott, és azon átlépni már csak kisebb hányadában volt képes. Megjelentek a választójogosultak körében — méghozzá igen nagy számban — a polgári társadalom jellegzetesen kispolgári szintű, erősen szakosított, szinte már szakmunkás funkciójú alkalmazotti elemei. Főleg a vasút és a posta hozta be őket. És végül rábukkanunk az ipari munkásság anyagilag legmagasabban dotált elitjére is, a gépészekre, művezetőkre, előmunkásokra, mozdonyvezetőkre, nyomdászokra. (Persze, még a 19. század végén is, nemcsak a munkásságnak gyakorlatilag az egészét, de még a kispolgári tömegek nagyobb részét is a választójog sáncain kívül kell keresnünk.) A világháború előestéjére pedig a budapesti polgárság fejlődésének egy szakasza is lezárult. A polgári középrétegek továbbfejlődése lelassult; a polgárság, viszonylagos nyitottságát is elveszítve, zárt réteggé vált. A polgárságon belül — mely réteget nyersen ugyan, de a választójogosultakkal azonosítottuk — a 20. század elején a növekedés súlypontja egyre rohamosabban a kispolgárságra tevődött át: alkalmazottakra, alsóbb hivatalnokokra, később a munkásság elitjére — olyan elemekre, és főleg olyan tömegben, melyeket végül a valódi középrétegek már egyre kevésbé voltak képesek nemhogy magukba olvasztani, de még magukhoz hasonítani sem. A polgári középréteg fejlődésének kifulladása megvilágítja a budapesti városfejlődés egészének már a millennium idején is érezhető gyenge oldalait. Budapest polgári társadalomszerkezetének kiteljesedése szükségképpen együtt járt a főváros proletariátusának nagyarányú kifejlődésével is. A 19. század végére a proletariátus Budapest népességének változatlanul éppúgy mintegy harmadrészét tette ki, mint 1870-ben — bár aránya a város össznépességén belül, éppen az 1890 táján kezdődött nagy konjunktúra korában, átmenetileg közel 40 százalékot ért el. Az 1890. évi 192 ezerről aztán 1910-re már 337 ezerre emelkedett azoknak a száma, akik fizikai munkaerejük áruba bocsátásával keresték a kenyerüket. A proletariátus mennyiségi növekedésénél jóval jelentősebb volt azonban belső átrétegződése. 1873 és 1896 között ennek első jellemző vonása a mezőgazdasági proletariátus korábban sem számottevő létszámának csökkenése volt — lévén, hogy a mezőgazdaság általában kiszorult a város területéről. Legalább ennyire jellegzetes a proletariátus egy másik, létszámát nézve tekintélyes, bár a termelés szempontjából csak periferikus elemének, a házi cselédségnek létszámalakulása is. A polgárság széles rétegeinek romlott a vagyoni helyzete, így a házi cselédség létszáma csak lassan emelkedett. A fővárosi proletariátus harmadik jellegzetes, mind létszámát, mind funkciójának jelentőségét tekintve az előbbi kategóriákat messze felülmúló eleme, a napszámosok rétege jelentős átalakuláson ment át. Az átalakulás egyik eleme menynyiségi: e réteg létszáma előbb jelentősen növekedett, majd 1896 táján erősen csökkenni kezdett. A napszámosság létszámának változása azonban nem egyszerűen mennyiségi változást takar, hanem minőségit is. A napszámosság meginduló felszívódását a tulajdonképpeni munkásság soraiba továbbra is elsősorban e réteg jelentős hányadának csaknem teljes — és akár