A meg nem épült Budapest - Budapesti Negyed 18-19. (1997. tél – 1998. tavasz)

DOKUMENTUM - GERLE JÁNOS „Kicsinyekre a legnagyobb vigyázat!"

„Kicsinyekre a legnagyobb vigyázat!" BARTOS JÁNOS beadványai Drága János Bátyám! A gondviselés rám mérte a feladatot, hogy Magának haló poraiban elégtételt szolgáltassak. Nem tudok Magáról többet, mint ami beadványaiban olvasható, ezek az írások azonban végigkísérték eddigi életemet. Néha váratlanulfelbukkannak a fiókomból, máskor napokon át kutatok utánuk hiába, de mondatai mindig velem vannak. Apám mentette ki, más hasonló írásokkal együtt, különféle hivatalok papírkosaraiból, azután — feltételezem —, hogy a hivatalos emberek kézről kézre adva, elképedve, zavartan, felháborodva, kacagva végigböngészték a sorait. Gyermekkorom felejthetetlen nevetéseit köszönhetem Magának (és súlyos mulasztáskéntélem át, hogy később nem tisztáztam Apámmal, hogy mentőakcióit a közös mulatság reményén túl vajon ösztönözte-e más is). Érettebben, amikor Hrabal, Örkény, a nonszensz irodalom a világ valódi értékmérőjévé — és imádatuk társasági normatívává — emelkedett számomra, írásai spontán irodalmi remekművekkéléptek elő, amelyek élményét kiváltságként oszthattam meg másokkal. Meg nem valósult terveket egy életen át dédelgető, a reményt folyton megújítani képes emberek ismeretsége a javaslatai mögötti hitet és tragikumot is feltárták előttem, írásai egyre jobban telítődtek torokszorító érzésekkel, történelemmel, szeretettel, elviselhetetlen mélabúval és ellenállhatatlan komikummal. Feltételezem, János Bátyám választ soha nem kapott leveleire, életét a meg nem értettség keserűségével fejezte be. Elégtétel lehet-e, hogy most majd sokan nevethetnek és merenghetnek sorai felett, ha azt a nagy hegyet megépítő összefogás kisebb célokra sem motivál minket? Csak azt tanácsolhatom mindenkinek, tegye el János Bátyám leveleit ritkán kézbe kerülő, de féltett írásai közé. Aztán újra és újra kézbe véve talán lassan éppen úgy feltárul belőlük Budapest lelkének egy darabja, mint a megépített város köveiből. Ha csak ennyi, már akkor sem volt egészen hiába.