A meg nem épült Budapest - Budapesti Negyed 18-19. (1997. tél – 1998. tavasz)

INTERJÚ - VADAS FERENC „Újjáépíteni vagy újat építeni?"

helyét Serly Ottó vetette fel 1909-ben. Visszatérve az 1890-es évekre: a szóba hozott telkek mindegyikét megvizsgálták, és vagy úgy találták, hogy nem férne el rajta a színház, vagy úgy, hogy elférne ugyan, de olyan sokba kerülne, hogy a megépítésre ott nincs lehetőség. Végeredményben a pénzügyi szempont döntött. A belügyminiszter és a pénzügyminiszter vitájában Bánffy Dezső miniszterelnök a pénzügyminiszter mellé állt 1897-ben. Elutasította az új építkezést, előállt viszont azzal, hogy akkor újítsák fel a meglévő színházat. Ezzel eljutottunk a második lehetőséghez: a néhány évente ismételten felmerülő átépítési-újjáalakítási kísérletekhez. Ennek kapcsán előtérbe került a magyar építők társadalmát rendkívül izgató pályáztatni vagy megbízni dilemma. Es az a másik kérdés, hogy építheti-e a Nemzeti Színházat külföldi építész vagy sem... Ez a következő körben történt, mert Széli Kálmán, Bánffy Dezső utóda természetesen valami egészen mást akart csinálni, mint az elődje, ezért a fővároshoz fordult telekért, hogy kiutat találjon a Bánffy által megoldani nem tudott helyzetből. S miután a főváros végül is elutasító álláspontra helyezkedett, Széli maga is kénytelen volt a rekonstrukció mellett dönteni. Ekkor tört ki a botrány: ugyanis Bánffy idején az ügy nem jutott olyan stádiumba, hogy az általad feltett kérdés valóban aktuális legyen, noha Kauser József már 1897-ben benyújtott egy tervleírást, amelyben az átépítés lehetőségét vizsgálta, de ennél többre nem került sor. Széli Kálmán idején viszont nem hazai, hanem külföldi építész nemcsak tanulmányozta a feladatot, hanem megbízást is kapott az átalakításra. És itt volt a nagy probléma: a Fellner és Helmer-céget bízták meg az átépítéssel. A monarchia híres, bizonyos értelemben hírhedt színházspecialista építészirodája addigra tucatnyi magyarországi színházat tervezett, az 1870-es évektől kezdődően újra és újra felháborodást keltve az építész-társadalomban. Egyrészt azért, mert külföldi konkurenciát jelentettek a hazai építészeknek, másrészt pedig azért, mert sosem pályázat nyerteseiként, hanem közvetlen megbízással jutottak ezekhez a munkákhoz. Először a szegedi színház kapcsán tört ki nagy botrány, az utolsó a 20. sz. elején pattant ki a kolozsvári Nemzeti Színház építése alkalmával. Ezt követően furcsa és példátlan dologra került sor: 1906-ban országgyűlési határozatot hoztak arról, hogy Nemzeti Színház tervezésére csak magyar építészek között tartott pályázat útján lehet megbízást adni. Tartalmilag ez azt jelentette, hogy Fellner és Helmer nem kerülhet szóba. 1900-ban az történt, hogy Széli Kálmán (pontosabban tisztázatlan, hogy ő, vagy Keglevich István intendáns) megbízta a Fellner és Helmer-céget a rekonstrukciós tervek elkészítésével. Amint ez az információ ismertté vált, óriási botrány támadt, különösképpen azért,