Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

KONTRANE. Most hát ne gondolkozz tovább, hanem cselekedj. Légy már egyszer ember, ne szerelmes gyerek; hisz benőtt már a fejed lágya? Mit kötöd te magad egy olyan leányhoz, a ki már háromszor is tudtodra adta, hogy nem szeret téged!!! MIKLÓS. (Határozott erélylyel.) Igaza van, anyám! ezt most eltalálta! Ha elment, hát menjen, — majd visszajönne még! ... de már akkor későn jön utánnam! Kedves urak! látják, hogy itt újra én vagyok kijátszva, hát ne haragudjanak, hogy áprilist jártunk, bizony isten, fáj a szivem nagyon; de hát nem tehetek róla, ha úgy akarta a sors! Most már tudom, hogy nem szeret. Vége van, elveszett! jobb, ha elfelejtem! MIND. Bizony jobb! TÖBBEN. Nem is érdemes rá! MIKLÓS. Azért hát ne is várjuk! menjünk innen s mondjuk rá, hogy „Amen". MIND. (Indulnak.) LISZKA. (Kivül, hátul a temetőfelől énekelve jön.) Dal. Késő ősznek hideg szele, Csapkodja arezomat, Egy-egy hulló hetvadt levél M utalja sorsomat: Megsárgulok, elhervadok, Eu is nemsokára, Es ráírják, hogy „itt nyugszik" SÍI vín fejfáját a !! — Jaj, de még a temetőnek Nincsen oly mély sit ja, A mely az én bánatomat Eltemetni birjal Visszajár az éjfél tájon, Ahhoz a legényhez, A ki miatt hasonlítok Oszi falevélhez! ! — (A dal hallatára mind visszafordulnak s kíváncsi figyelemmel hallgatják. Liszka a dal ismétlése alatt lép be a színpadra, s mintegy magában a dalban mélyen elmerengve észre se veszi a bámuló népet, — a dal végével a színpad közepére ér.)