Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

TIZEDIK JELENET. MIKLÓS. VOLTAK. ÁBRIS. (Végül.) KONTRÁNÉ. MIKLÓS. (Bejött; meglátvaLiszkát, hozzásiet.) Liszka! édes Liszkám! LISZKA. Mikós! (Keblére borul, zokog.) MIND. Mi ez? mi ez? MIKLÓS. Liszka, mi bajod? szólj! — ne sirjL. no! ... mi bajod? LISZKA. Nagyon beteg vagyok. MIKLÓS. Talán bántottak? LISZKA. Bántott az isten! (Fölemelifejét.) MIKLÓS. Ne káromold! Inkább gyere velem! LISZKA. (Határozottéin.) Nem megyek! MIKLÓS. Miért? LISZKA. Mert mi külön útra léptünk! Maga a boldogság, én a bú útjára, és ez a halálba vezet. MIKLÓS. Ej, mit beszélsz? LISZKA. A mit érzek! MIKLÓS. Liszka! térj eszedre. (Megfogja a kezét s előre vezeti egészen.) Tudod, mért jöttem ennyire utánad? LISZKA. Nem! MIKLÓS. Először, mert nem tudlak elfelejteni. Aztán anyám perbe fogott, pedig már azt tudod, hogy én nem vihettem el a pent. LISZKA. Tudom. MIKLÓS. S anyám utánam ide is lejött! Most hát itt a legutolsó perez, ha szeretsz, szólj igazán, szivem mélyéből kérlek, szólj; csakugyan nem tudsz semmit a pénz felől? LISZKA. (Ránéz, kiragadja magát kezei közül, s visszanézve m égve tő leg.) Nem! MIKLÓS. Mit csinálsz? LISZKA. Semmit! MIKLÓS. No hát megállj! LISZKA. Nem, mert ez a szava a halálba kerget! MIKLÓS. Liszka! nem értettél. LISZKA. De éppen most értem! Oh, mért jött utánam? mért nem hagyott veszni ugy, a hogy vészesnek indultam? Akkor még szerettem s elvittem volna szép szerelmes képit magammal a sirba, fel a mennyországba! MIKLÓS. Hát már nem szeretsz? LISZKA. Nem! MIKLÓS. Miért?