Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

MIKLÓS. Kit? LISZKA. Azt nem tudom, mert a bátyám nem mondta meg. MIKLÓS. Hiba volt tőle. LISZKA. így aztán nagyon rosszul éltek, s napról-napra fogyott a vagyon, mikor pedig én megszülettem, még nagyobb veszedelem lett a háznál MIKLÓS. Te miattad? LISZKA. Azt se tudom, csak azt, hogy egyszer, egy éjszaka az apámat... Jaj, ne kívánja, hogy tovább mondjam én... MIKLÓS. Talán megölte? LISZKA. (Elfedi arczáts kezevei int, hogy ne kérdezze.) MIKLÓS. Az anyád? LISZKA. (Nemein „igent" int.) MIKLÓS. Biz' ez borzasztó! —• Hanem azért ne sírj! hiszen te arról nem tehetsz! — No, Liszka! Liszka! — hát aztán mi történt? LISZKA. Tudom is én? csak annyit mondott a nagybátyám, hogy elítélték... MIKLÓS. Mire? LISZKA. Életfogytig tartó börtönre. MIKLÓS. Él-e még? LISZKA. Ki tudja? Én azt se tudom, hogy hova vitték, azt se, hogy merre van ( Cseresnyés. — Engem a nagybátyám magához vett, tizennégy esztendeig nevelt s beteg-ágyán vallotta ki, hogy nem ő az apám, hogy halála után intézzem magam sorsomat, s csak arra vigyázzak, hogy a becsületem megmaradjon! MIKLÓS. S eljöttél szolgálni. LISZKA. El; de ebben is mindenütt szerencsétlen vagyok. MIKLÓS. Miért? LISZKA. Én nem tudom, csak azt tapasztaltam már két helyen, hogy minél jobban igyekeztem, mennél jobban elvégeztem a rám bízott dolgot, az asszonyom annál jobban szidott. Eleinte mindenütt dalolva keltem, dalolva feküdtem, öröm volt a dolog, a háznépet szerettem, a mit reám biztak, hűséggel kezdtem, hűséggel végeztem, — és mégis egy-két hét elmultán szidalom volt bérem! — Olyan titulusokat kaptam s olyan maró szókat, a mi elaltatta bennem a daloló kedvet, s úgy-űgy megríkattak minden igazi ok nélkül, hogy elveszett bele a szeretet, a hűség meg pangott s elvágytam más helyre. MIKLÓS. És nem tudtad okát? LISZKA. Rájöttem — aztán, — a második helyen az asszony féltette az urát, így aztán az első is kiderült, mert ott meg a kedvesét féltette! — S