Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

bicskákra, bemegyünk a szomszéd kalyibába is, itt impozáns, üvegszemű bűvársisakot, teljes gumitoalcttet s vagy ötven kilónyi ólomtalpat ölt magára egy marcona férfiú, aztán belép egy piszkos vízzel teli ócska hordóba s míg két társa egy hatalmas légszivattyún teljes erejével pumpálja számára a levegőt, leguggol, nagy zajjal kettéfűrészel egy fadarabot s már száll is kifelé, mutogatva »búvárkodása« eredményét. Helfgott Sam, az első amerikai gyorsfotográfus is népszerű funkcionáriusa Barokaldi széles birodalmának. Negyven krajcárért örökíti meg jó, tartós bádoglemezen a vurstliban nászutazó ifjú párokat, a mirtuszos, fátyolos, fehérruhás menyasszonyt, a cilinderes, szalonkabátos, ünnepi díszben pompázó vőlegényt. S még olyan jó vicceket is mond hozzá, hogy egészen bizonyos lesz a képen az a sokat emlegetett »baratsagos arc«. Legfeljebb attól lehet tartani, hogy egy kicsit túlságosan is barátságos lesz s a nagy nevetéstől hatszögletűre formálódik. Ez se nagy baj, mert hát hiszen az esküvői képen a cilinder a fő, meg a sleppes fehér ruha. A derék fotográfus egyik kartársa, a szerencsétlen sorsú szép Horvát M ici apja, már nagyobb stílusban dolgozott. Galló György népszínházi gépésszel a 90-es évek legelején megalapította a vurstli első igazi színházát az egész vidék fölött uralkodó dombon s a Népszínház egy, akkoriban igen népszerű gyerekdarabjáról, a »Hököm Matyi«-ról nevezte cl. Jórészt egészen fiatal leányokból került ki az első társidat női része és a primadonna is a népszínházi »Hököm Matyi«, a szép szőke Bruchardt Boriska volt — egypár hónapig. Az ünnepelt kis primadonna férjhez ment s a legszolidabb polgári élet mezejére vonult vissza, hogy átengedje a teret a fehérarcú, lángvörös hajú, pikánsán pösze Heben Annának (aki különben később, magyarszínházi szereplése után, szintén férjhez ment s visszavonult a színpadtól), a kitűnő táncosnő Toronyi Birinek, a széphangú Nyitrai Marosának, Haulik Vilmának, a táncosnő karrierjében Parisig eljutott Musz Torkának s a szegény Tomcsányi (Tometz) Rusinak, aki már a Magyar Színház pompás szubrettje volt, amikor egy feldőlt petróleumlámpa a gyötrelmes tűzhalálnak dobta martalékul. A tornyos, erkélyes, tágas színházban (húszkrajcáros belépődíjért) apró jelenetekből ügyesen összeállított kabarészerű előadást kapott az ember, zsúfolva is volt mindig, a közönség együtt énekelte a refréneket a színészekkel, virágot dobált a kedvenc primadonnának s nagy volt az intimitás, a kedélyesség mindaddig, míg valaki egy délután spárgára kötött szafaládét és sóskiflit hajított az egyik szereplő, egy Sanyaró Vendel külsejű színész felé. Szegény gyanútlanul kapott feléje, de az imposztor visszarántotta az