Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

A karikatúrára született, hosszú nyakú, hosszú karú nagy darab lány a szüntelenül izgő-mozgó, föl-alá szaladgáló, táncolgató, szoknya emelgető énekesnők világában nyugalom és mozdulatlanság volt. Szeme, szája, hangja játszott csak, ez a hang, amely olyan felejthetetlen, mint a Duseé. Tragikus, jókedvű, kegyetlen, csintalan, nyers és lágy, érzelmes és csúfolkodó elnémulásaiban is remek. Amikor ezeket a dalokat hallottuk, szédülten gondoltunk arra, hogy amit a francia költők tudnak, meg tudjuk csinálni magyarul talán mi is, és ha megcsináljuk, terem talán számunkra is olyan színésznő, aki clénekli, eljátssza őket, megnevettet, megríkat velük, ahogy Yvette Guilbert. Lefordítottuk magyarra ezeket a dalokat, újakat írtunk. Furcsa, de hiteles valóság, hogy a főváros megmagyarosításáért való harcban rendkívül nagy szerepe volt ennek a francia énekesnőnek. Érv, anyag, eszköz és lelkesítő példa volt számunkra. Blaha Lujza és Yvette Guilbert a magyar népdal és francia sanzon — két véglet. Két tűzvész, amelyben a föltámadás reménye nélkül elhamvadt a dohos zengerájszcmét. Mindenütt győzött a magyar sző, és jóval később, sok kísérlet, sok bukdácsolás után eljött a mi nagyszerű Mcdgyaszay Vilmánk, a magyar dal királynője is, akit a kezdet kezdetén megsejtettünk, vártunk és reméltünk itthon a magyar színpadi dal számára, Yvette Guilbert-ünknek. In: Heltai Jenő: Színes kövek, Bp., Szép iroda Imi, 1957. II. köt.