Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - KARÁCSONY BENŐ Napos oldal (részlet)

— Nem ismertem. Ha Kacsóinak hívták, és kéményseprő volt Veszprémben, akkor nem ismertem. De mondja csak, nem félt tőle? Azt hallom, gyerekek félnek a kéményseprőtől. Ami engem illet, gyermekkoromban sohasem láttam kéményseprőt. A kéményt télvíz idején apám takarította ki... Alapjában véve azonban molnár volt. A szőke letette a virslivéget, és nagyon meleg arcot vágott. — Igazán? Az én apám szűcs volt. De elgázolta a vonat. Egy ligeti padon töltöttük az éj hátralévő, használható részét. Halkan loccsantak szánkból a szavak, az es betűk falevél módjára zizegtek. A kis szőkének megjött a szava, hazudott is néhányat, néhány kedves dolgot, amik olyanok voltak, mintha egy játékbaba hazudta volna őket. Nem messze tőlünk gépkocsik surrantak tova, de nekem úgy rémlett, hogy valami ismerősebb hangokat is hallok. — Hallgassa csak. Mintha tücsök cirpelne... — Tücsök itt fiatal — világosított fel a lány. — Erre nincsenek tücskök... Legfeljebb svábbogarak. A karjaimba vettem. A szorításomtól egy kicsit megreccsent, ijedten csináltam leltárt a csigolyáiból, hogy nem ugrott-e ki valamelyik a helyéből. De szerencsére minden a helyén volt, csigolyák, oldalbordák, medence, megcsókoltam, ő visszacsókolt, aztán hallgattuk a távoli villamosok kései cirpelését és a gépkocsik huhogását. A lámpák lassankint elaludtak, csak a fiatalságunk világított a sötétben... In: Karácson Benő: Napos oldal. Bp., Szépirodalmi, 1958.