Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

A VÁSÁRLÁS ÉS A SZÓRAKOZÁS INTÉZMÉNYEI - SÁNDOR TIBOR Urak és parasztok — viták és mítoszok

elfogadja. Ezzel kezdetét veszi az ötvenéves vállalkozás lassú pusztulása. Megkezdődik a dzsentri birtok szanálása. Aladár azonban nem okszerű gazdálkodásra fordítja a boltból kivett pénzt, hanem hátaslovakat vásárol, és falkavadászatot rendez. Mácsi Aladár beosztottja, engedelmességgel tartozik neki, összeütközésükre is csak a hagyományos dramaturgiai patent, a szerelmi konfliktus miatt kerülhet sor. Mácsi bolthoz való hűsége önmagában nem jelent elegendő motivációt arra, hogy szembeforduljon Aladárral. A rétegváltó Mácsi árva parasztgyerck, a külvilág felé is bizonyítania kell azt, amit a néző már régen tud: igazi úriember voltát. Ezt a számára követendő mintát jelentő vállalkozásba való benősüléssel érheti csak el. A sikeres házasság társadalmi emancipációját legitimálná. A bolt családi vállalkozás, sorsáról csak családtagok dönthetnek. Aladár vérszerinti családtag, Mácsit még csak választott értékei kötik a családi vállalkozáshoz. Ezen a hátrányán a magatehetetlen, beteg Nagyapó szimpátiája sem képes változtatni. A szerelmi konfliktus biztosítja Mácsi számára azt az energiát, amelynek segítségével az egyébként passzivitásra kényszerülő beosztottból aktívan cselekvő és emancipált döntéshozóvá válhat. Mácsi tehát gyengéd érzelmei által vezettetve szánja el magát a végső összeütközésre. Meg akarja akadályozni, hogy Vilma újabb váltót írjon alá Aladár részére: ,,Puskás úr lenézi ezt a foglalkozást, szégyelli ezt a boltot... A földtől rangot akar, a bolttól pénzt, így a bukás elkerülhetetlen." Aladár igazi dzsentrikén'" vág vissza: „Takarodjon! Egy ilyen béres! fényből lett vizcsnyolcas, akit a nagyapám szedett fel a szemétből! Paraszt!" A kétféle úriember kétféle nyelven beszél: Mácsi, a polgár logikusan érvel, Aladár a dzsentroid születési előjogokra hivatkozik. A szóváltás folytatásaként Mácsi elragadtatja magát, megütné Aladárt, de Vilma közbelépésére ütésre emelt keze lehanyatlik: „Ne tessék csodálkozni, csak egy hálátlan paraszt vagyok." Itt nem a szövegen van a hangsúly, hanem a képen. Kép és szöveg ellentétet alkot. A szöveg azt mondja paraszt vagyok, a kép azt mondja: az erőszak nem érv, én polgár vagyok. A történet végén, különböző további fordulatok következtében Mácsi elnyeri Vilmácska kezét, Aladárt pedig elküldik hivatalnoknak. Ez nem a hivatalnokdzsentri megbocsátó mikszáthi toposza — bár a film könnyed hangvétele hozzá áll közelebb —, hanem a kritikus móriczi dzsentri ábrázolásmód tudatos alkalmazása. Aladár számára nincs bocsánat, száműzik a hivatalba, mert ott kevesebbet árthat. A filmet a második zsidótörvény elfogadása után készítették. 1939-től kezdve nemcsak a zsidó közreműködők hiányoznak a filmekből, hanem a zsidó szerepek is megritkulnak. A zsidók társadalmi jelenlétére való utalások vagy elhalványulnak, vagy ellenségkép formájában jelennek meg. A Fűszer és csemege esetében az első esettel találkozhatunk. Egy nevén nem nevezett mellékszereplő, az egyik hitelező kilétére zsidós beszédmódja, hanghordozása utal. A kép és a hang azonban nem a zsidó uzsorás sztereotípiáját közvetíti, a figura funkciója csak annyi, hogy az üzleti élet szabályaira hívja fel a néző figyelmét. A dzsentri após Aladár és Mácsi összecsapása után Mácsi pártjára áll. P^zt a dzsentrit pozitív színben feltüntető fordulatot sem a