Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - Cs. PLANK IBOLYA Fényképészműtermek Budapesten

A város arculatáért és biztonságáért felelős városi tanács a tűzbiztonsági előírások betartásához ragaszkodott a legszigorúbban. Problémák és kifogások mindkét oldalról jelentkeztek. A leggyakoribb gondot az engedély nélküli építkezés és a nagy mennyiségű vegyi anyag tárolása jelentette. Az építkezést csak ,,jó és tartós" anyagból engedélyezték, többnyire téglából és cserépből. Ennek ellenére számos esetben használtak deszkafalakat és zsindelyfödémet. Ideiglenes faépítményt — így fachwerkes műtermet is — csak fallal körülhatárolt, az utca képét közvetlenül nem zavaró területre lehetett felállítani, oly módon, hogy kellő távolságra legyen a lakószárnyaktól és a szomszédos középületektől. Magasságban sem emelkedhetett ki a környezetéből. Az udvari műtermek általában egy telek vagy kert közepén álltak, a felvétel helyéül szolgáló helyiség — feltehetően — nyugat vagy észak felé volt tájolva. Újdonságot a nagyfelületű üvegtáblák és üvegtetők alkalmazása jelentett, amelyek számos esetben kifejezetten vonzóvá és látványossá tették a fotográfiai műhelyeket. Ezzel párhuzamosan megkezdődött néhány belvárosi lakóépület tetőterének a beépítése is. Erre 1860 és 1865 között elsőként Strelisky Lipót és Strelisky Náthán, Ganzi és Heller, Barabás Miklós, Tiedge János valamint Mayer György fotográfusok vállalkoztak. A helyszín tulajdonképpen adott volt, mivel a korabeli társadalom más rétegei még nem igényelték a háztetők tereinek hasznosítását, így ezek kihasználatlanul álltak. Az udvarokkal hasonló volt a helyzet, csak fészerek, istállók, iparos műhelyek és raktárak álltak bennük. A padlásterek átalakításával járó költségek, valamint az általuk felhasznált szint (szintek) bérleti díja — bár konkrét adatok nem állnak a rendelkezésünkre — bizonyára nagyobb összeget tettek ki, mint az udvari műtermeknél. Üzleti szempontból azonban egy utcára nyíló műterem sokkal jobb pozíciót jelentett, mint egy zárt telken ideiglenesen felállított fabódé. Az első önálló fotográfiai rendeltetésű épületet Pest egyik legtehetségesebb fotográfusa, a kecskeméti születésű Simonyi Antal építette 1856-ban egy belvárosi bérpalota udvarán. Az első fotográfus építkező, Simonyi Antal A Keglevich család tulajdonában lévő Váci u. 1. sz. (ma: Váci u. 28.) épület helyén egy jóval szerényebb, 17. századi fogadó állt korábban „Az aranyhorgonyhoz" címezve. Gróf Keglevich Ádám egy barokk stílusú, emeletes házat építtetett a helyén, melynek földszintjén fűszerkereskedés és a nagy áruválasztékáról híres, „A három pesti leányhoz" címzett rőfösüzlet működött, az udvarban pedig Simonyi fotográfiai műterme vonzotta a látogatókat. A korabeli újságok tanúsága szerint a divatos árucikkeket vásárló pesti urak és hölgyek közül sokan betértek a Belváros egyik legelőkelőbb és legszebben fölszerelt fényírdájába. A favázas műterem mai fogalmaink szerint szerény méretekkel rendelkezett, 5,70 X 7,60 m volt. A háromtengelyes főhomlokzat közepén nyíló bejárat egyéne-