Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - SÁNDOR TIBOR-KlNCSES KÁROLY Fotó/város/történet. Híres fényképészek a városról

Községi ingyen Duna-uszoda a Margit-híd alatti parton, 1887. Klösz György felvétele A dunai uszodákat hajótestekre vagy gerendákra ácsolták, a folyam veszedelmeitől víz alatti kosarak, olykor csörlővel felhúzható deszkaaljak védték. Kezdetben két változat volt ismeretes Pest-Budán: a fülkékre, illetve kisebb társasmedencékre osztott, inkább csak tisztálkodásra, hűtőzködésre való fürdők, hidegvíz-intézetek és az úszóiskolák, úszdák. Az a piarista rendház alatt horgonyzó alkalmatosság, amelyről a legkorábbi, 1788-ból származó adattal rendelkezünk, még az első típusba tartozhatott. A reformkorban felpezsdült dunai fürdőélet inkább már az úszóleckékre, lubickolásra, vakmerő műugrásokra és a napfürdőzés divatja előtti időkben még lepedőkbe burkolódzva folytatott társalkodásra teret adó uszodákban zajlott. A szabadúszók a nyílt vízre is kimerészkedhettek. A legszabadabbak a belépődíjat megfizetni nem tudók voltak, akik fürdőzés közben nem mindig voltak tekintettel a „köz-illedelem" háborgására. Közülük sűrűn szedett áldozatokat a Duna. 1852-ben állított a városi hatóság először ingyenfürdőket a folyóra, „hol a szegényebb néposztálybeliek díjtalanul és minden veszély nélkül viselhetik gondját testüknek". E helyekről az 1860-as években azt jegyezték fel, hogy azok „oly rémisztő silányak, hogy a bennök fürdés hasonlít az öngyilkossághoz".