Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Beszélgetés egy fényképésszel

Beszélgetés egy fényképésszel KOSZTOLÁNYI DEZSŐ — Milyen fényképek ezek? — Amint látja — szól a fényképész —, nők. Csupa nő. Leányok, asszonyok. Soványak, kövérek. Szőkék, feketék, vörösek. Hetvennégy darab. — Az ön fölvételei? — Nem. Ezeket úgy kapom. Minden hónapban. Az az úr hozta, aki most ment el. Nem ismeri? — Nem. — Nagyon érdekes ember. Eredeti ember. Gazdag ember. Sok milliója van. Két éve. Azt hiszem, szilvalckvárból és petróleumból. Csempész — és a fényképész jellegzetes mozdulatot tesz a zsebe felé. — Igen. De még mindig nem értem, mit jelent ez a sok fénykép. — Mindjárt megérti. Ha ön azt olvassa, hogy vidéki, előkelő földbirtokos fiatal lány tisztességes ismeretségét keresi, akkor ez az úr van mögötte. Ha gazdag budapesti gyáros magányos délutánjairól panaszkodik, akkor szintén ő beszél. És ha egy bánatos poéta eseng a gyöngébb nem felé, akkor megint ő fordul a nőkhöz ,,ezen a már nem szokatlan úton". O az ezerarcú lélek, a burlingtoni jaguár, minden. — On pedig? — Én átnézem a képeket. Ez az úr tudniillik nagyon el van foglalva. Egész hónapban. Szófiától Berlinig, Bécstől Bukarestig cikázik, és havonkint csak pár napra térhet vissza kényelmes budapesti lakásába. Ekkor garmadával várják a fényképek. Nem hetvennégy. Hanem hétszáznegyven. Leül lámpája alá, melyre lila selyemernyő borul, rágyújt egyiptomi cigarettájára, és osztályozza, selejtezi, rostálja a gazdag anyagot. iNem kis